fat.acceptance 2013.07.20. 18:04

dagadtfóbia

Sziasztok!

Furcsa embercsoportról szól ez a bejegyzésem. (Igen, én még embernek nevezem őket is... Humánus vagyok, nem?)
Érthetetlen számomra, hogy egyesek hogy tudják magukat sértve érezni attól, ha egy kövér ember megjelenik az utcán, a strandon, munkahelyen, bárhol. 

Nem egyszer olvastam olyat is, hogy mi bizony a pofájukba toljuk magunkat és direkt a jóérzésű normális emberekkel akarunk szemétkedni. Úristen! Most olvastam a rám (is) hivatkozó blogbejegyzést (http://kigondoltam.blog.hu/2013/07/20/elhizas_102), elég beteg.

Az ilyenek gyakran utálnak más kisebbségeket is, biztos vagyok benne, hogy ha jobban elmerülnék ebben a szennyblogban, találnék rasszista indíttatású bejegyzéseket is, de így is jelen van a kövérfóbia és a homofóbia. Tényleg sajnálom ezeket az embereket, rengeteg idejük mehet el összeesküvés-elméletek gyártására, félelemre, hogy ez vagy az a csoport ártani fog az ő egzisztenciájuknak stb. El nem tudom képzelni, milyen lehet ilyen rettegésben élni. Ráadásul teljesen alaptalanul! Miért jó az a gyűlölködőknek, hogy folyton attól tartanak, ilyen vagy olyan csoport miatt sérülnek a jogaik? Elég szar lehet. El kellene fogadni, hogy sokan sokfélék vagyunk és mindenkinek kijárnak ugyanazok a jogok, ugyanaz a tisztelet.   

Sajnálom, hogy nekem kell közölnöm, de: jóérzésű ember gyomra nem fordul fel egy kövér embert látva, nem tartja érzéketlenségnek, ha strandra járnak, nem szabad diszkriminálni sem őket ilyen alapján (attól, hogy valaki kövér és esetleg többet eszik, mint kéne, nem jelenti azt, hogy a munkájában nem kitartó, elvégre lehet, pont azért eszik rosszul, mert folyamatosan dolgozik és nincs ideje minőségi étkezésekre, ez csak egy példa, hogy miért nem szabad külsőre ítélni, de alapból sem lehetne). Kedves nem normális, gyűlölködő emberek, azt kell mondjam továbbá, hogy nem, megbámulni és megalázni valakit a kinézete miatt nem frankó, nem működhet, civilizálatlan, barbár dolog.

A blogger megoldása pedig egyszerűen röhejes. :D Semmilyen jogállamban nem nyúlhat bele az állam az emberek hűtőjébe... Ja és muszáj leírnom, mert orvosilag tökéletes receptet kaptam a fogyásra! (Azaz az okos bejegyzés írója gondolja így, természetesen ez irónia.) Eszerint ne egyek 3 hónapig, és csak fussak, biciklizzek egész nap, akkor majd kapaszkodás nélkül tudok ülni a wc-n. :D Tehát, minden rendben van, a tippjét már el is feledhetem, hiszen ez az eredmény "már" teljesült.

Ú, el ne felejtsem. Az illető intelligensként hirdeti a blogját... Hanyatt estem ijedtemben! Ez lenne az intelligens? Akkor milyen a többi?

A bejegyzés trackback címe:

https://embracethefat.blog.hu/api/trackback/id/tr715416533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.20. 23:07:01

@fat.acceptance:

Szerintem tök gáz, ha valakinek csak két diplomája van. Ilyenek amatőrök nem is posztolhatnak a Kigondoltamon!

fat.acceptance 2013.07.20. 23:12:03

@"the dragon": Életveszélyesen hülye vagy. Komolyan, zárasd be magad egy intézetbe a többi bloggeretekkel együtt. Veszélyesek vagytok a társadalomra nézve. Ja és talán megpróbálhatnál normálisan viselkedni az emberekkel, meglepődnél, hogy milyen más úgy a világ. Aki utálatot ad csak, az utálatot fog kapni. Sőt, a nőkkel is sikeresebb lehetnél, ha rendesen viselkednél velük. Rádöbbennél, hogy ha normális vagy, veled is azok lesznek.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.20. 23:16:07

@fat.acceptance:

Őszintén szólva, nehezemre esik értelmezni, hogy lehetnék ennél is sikeresebb a nőknél. Tekintettel egy egészséges felnőtt férfi teljesítőképességének határaira, nem biztos, hogy vágynék ilyen babérokra...

fat.acceptance 2013.07.20. 23:28:24

@"the dragon": El nem tudom képzelni, hogy egy nő téged képes lenne szeretni. Szörnyeteg vagy, aki megveti a nőket. Namármost, a nők ha megvetik őket, nem épp kedveskedve reagálnak erre... Szóval humbug az egész, nincsen neked senkid sem, és nem is lesz. :D

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.20. 23:39:20

@fat.acceptance:

Talán ha a párkapcsolatokról szerzett úgymond tapasztalatod nem Danielle Steel könyvekből származna, másképp látnád a helyzetet...

fat.acceptance 2013.07.20. 23:50:33

@"the dragon": Nem szeretem Danielle Steel regényeit, elég színvonaltalannak tartom. :D Egyszer voltam képes elolvasni belőle pár oldalt, de le is raktam. Nem tudsz kiszakadni az előítéleteidből, az a nagy bajod. Hidd el, rengeteget tapasztaltam, a fajtádat mindenki rühelli mint a csótányokat, ha nem jobban. A csótány legalább nem direkt árt.

**büdösmackó** 2013.07.21. 10:07:50

@fat.acceptance: nagyon helyes, hogy jelentetted az indapassnak!

Nagyon csúnya a fényképed, túl van világítva, rosszul komponált. A ruhád sem előnyös.

fat.acceptance 2013.07.26. 18:44:33

@PeterSchöffer: nem hirdetek ilyesmit. azt hirdetem, hogy el kell fogadni magunkat, akarmilyen is epp a kinezetunk, mert az erteket nem a kulso adja.

Archenemy 2013.07.29. 03:25:08

@"the dragon":

képzeld a fetekszeptensz még a kigondoltam blog magjának szentélyébe, a rájöttem blogba is ellátogatott, összezsírozta a posztokat, és pörköltszaftos kommenteket hagyott szanaszéjjel.

fat.acceptance 2013.07.29. 09:29:53

@Archenemy: Hú, az egy szentély? Szemétdombnak néztem.

Archenemy 2013.07.29. 10:43:29

@fat.acceptance: Érthető, a patkányok mindent szemétdombnak néznek, legyen az a Tudás Katedrálisa, vagy egy valódi szemétdomb, mint pl. ez a blog.

Dragival meg ne törődj, igazából tetszel neki, csak nem meri kimondani. Mondjuk neki mindenki tetszik, akinek van pinája, beleértve a kedves Édesanyját is. Nem róhatjuk ezt fel neki - a beltenyészet alighanem régi szokás a családjában, legalábbis ez magyarázza a retardált, degenerált, nyálzó pofáját!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 11:21:24

@fat.acceptance:

Szemétdomb az, ahol a mózeskosaradra lelt egy hippikommuna, melyet azóta családodként ismersz. A rájöttem blog pedig a kigondoltam művészi előképe, ahol a minimalizmus jegyében félszavakból is megértettük egymást!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 11:28:53

@Archenemy:

Egyrészt, kötve hiszem, hogy @fat.acceptance: -nek van pinája. Másrészt, nem is érdekel. Harmadrészt pedig, remélem az asszonykád nem lett slampos a kölyök miatt, mert akkor még lehet nálam esélye!

Archenemy 2013.07.29. 11:36:08

@"the dragon": már kettő kölyök van képzeld, négy hónap köztük a különbség!

Asszony nem slampos, de én így két gyerek után, stresszes, nagy felelősséggel járó munka mellett, gondolhatod... Persze szerencsére egy férfin egyáltalán nem baj, ha van némi plusz, amúgy aligha lehetne komolyan venni!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 11:57:31

@Archenemy:

Ó, azt hittem, hogy a félnéger kölyköt csak örökbe fogadtátok, nem hittem volna, hogy közös gyümölcsötök!

Persze, egy férfi esetében a túlsúly nem jelenthet problémát. Rajtam is van megközelítőleg 0,4 kiló fölösleg, szóval értem ám, miről beszélsz!

Archenemy 2013.07.29. 12:03:59

@"the dragon": ehhe viszont ezt el kell mondanom, igaz sztori, hogy mikor asszony szülés után tele volt mindenféle csillapítókkal meg altatókkal, akkor odalopakodtam, és megmondtam neki, hogy "most már bevallhatom, hogy nem tőled van a gyerek, drágám!", és látszódott a fején, hogy komolyan gondolkodik, hogy ez hogy lehet :)

fat.acceptance 2013.07.29. 12:42:17

olyan mely szinten vagytok, hogy minimalisan sem erint meg :D tolem trollkodjatok csak, annal intelligensebbnek nezek ki.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 13:06:51

@Archenemy:

Ezt tényleg király sztori! És ki az igazi anyja? Remélem nem Yvettebabacool...

@fat.acceptance:

Egy szipus aranyhal mellett sem tűnnél intelligensnek.

Archenemy 2013.07.29. 14:08:29

@fat.acceptance: biztos nem érint meg minimálisan sem, azért reagálsz mindenre, amit írunk. Egy kicsit több komolyságot, ha szabad kérnem, eleve nagy kegy tőlünk, hogy megengedjük, hogy itt legyél.

@"the dragon": most már elmondhatod, hogy tényleg a saját képei voltak-e mindig az avatárjai! Nem annyira szerettem vele csetelni, mert mindig tiszta ragacsos lett a billentyűzetem, aztán napokig szagolhattam.

fat.acceptance 2013.07.29. 14:31:02

@Archenemy: megis mit engedsz meg nekem? :D szabad polgar vagyok, mint ti
regisztraltam, hat irhatok. eleg durva kepzavarban vagy :D jogos amugy, tenyleg megerint. kurva jokat rohogok :D ugyhogy koszi

Archenemy 2013.07.29. 14:32:08

@fat.acceptance: szerintem ne feszegesd a határokat!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 14:56:30

@Archenemy:

Nyilván nem, és ezt a szívünk mélyén mindannyian jól tudtuk, már akkor is!

@fat.acceptance:

Szabad polgár tested börtönében!

Úgysem hiszed el, de be kell avassalak, hogy tagja vagyok a Central European Media & Publishing Zrt.(az Index tulajdonosa) igazgatótanácsában, ahol a következő ülésen kezdeményezni fogom, hogy a közismerten dagadt kommentelők - melynek te leszel az iskolapéldája - profilját függesszék fel minimum egy két hónapos intenzív fogyókúra erejéig!

Mert jogai nemcsak a kövéreknek vannak, hanem a tulajdonosoknak is!

fat.acceptance 2013.07.29. 15:00:47

hat. ha ilyet tenyleg megtennetek, a minimum az egyenlo banasmod hatosag lesz, ahova fordulok. szoval nyugodtan, de kovetkezmenyekkel szamoljatok, ha ezt veghezviszitek.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:02:29

@Archenemy:

Én leginkább azt utálom @fat.acceptance: -ben, hogy a tudományosságnak még a látszatát is kerülve, ennyire szubjektíven közelíti meg a kövérség témát. Ahelyett, hogy példát venne rólunk, akik értéksemlegesen, mindenfajta előítélet nélkül vizsgáljuk ezt a kibaszott undorító jelenséget!

fat.acceptance 2013.07.29. 15:02:34

mert hogy en a blogommal semmilyen jogotokat nem korlatozom. ezert a semmire valaszolnatok az en jogaim csorbitasaval, amit kovetkezmenyek nelkul nem lehet megtenni. es akkor viszem a gyuloletbeszed miatt is az ugyet, ami a blogokon van.

Archenemy 2013.07.29. 15:03:29

@"the dragon": namost a valóság az, hogy dragon valójában felsöpörni szokott ezeken az üléseken, mialatt én és az igazgatótanács többi tagja meztelen japán kislányokról szívjuk fel a kokaint. Ezzel együtt én is támogatni fogom a javaslatát!

fat.acceptance 2013.07.29. 15:04:13

@"the dragon": erteksemlegesseg? kacag a hajam! CSAK negativ dolgokat irtok, raadasul hulyeseg es nem tudomanyos egy picinyket sem. a valodi tudosok nem blogokon bohockodnak...

Archenemy 2013.07.29. 15:05:14

@fat.acceptance: már hogyne korlátoznád a jogainkat! Ne kelljen már ilyen triviális témákat boncolgatni!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:05:18

@fat.acceptance:

Ezt még ne vedd biztosra, mert meg kell győznöm a tanács tagjainak minimum felét, de mivel majd' mindegyikük feleségét ismerem, miközben kurvázni is együtt szoktunk, szerintem nem lesz nehéz dolgom... Szóval elkezdheted fogalmazni a beadványt, dagadék!

fat.acceptance 2013.07.29. 15:05:50

azt csinaltok, amit akartok. annak mondjatok magatokat, akinek akarjatok. en pedig tisztaban vagyok a jogaimmal :) ugyhogy nem esek ketsegbe.

fat.acceptance 2013.07.29. 15:08:02

mar miert korlatoznam? mit nem tudtol tenni a blog lete.miatt? baromsag.

Archenemy 2013.07.29. 15:08:25

@fat.acceptance: a hájad is tud kacagni?

Mellesleg nem csak negatív dolgok vannak azon a blogon. Pl. a politikusokról én jó véleménnyel vagyok!

kigondoltam.blog.hu/2010/10/30/politikusok_4

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:08:36

@Archenemy:

Ja, ezt a japán kislányos dolgot tényleg ki kéne már próbálnunk, nem csak állandóan poénkodni róla... Mindjárt rákérdezek a könyvelésnél, hogy le lehet e írni a mókát költségként!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:10:07

@fat.acceptance:

Mit nem tudok csinálni?! Például jó étvággyal elfogyasztani az ebédem. Ha már itt tartunk, szerintem soha többet nem lesz étvágyam...

fat.acceptance 2013.07.29. 15:11:15

@"the dragon": uhm es ez szerinted jogilag megallja a helyet? elarulom, nem.

Archenemy 2013.07.29. 15:15:51

@fat.acceptance: Látszik, hogy nem vagy túl képzett jogilag, már bocs.

Archenemy 2013.07.29. 15:16:46

@"the dragon": Van valmi eu-s direktíva, hogy a gdp-hez a feketegazdaságot is hozzá kéne számolni, úgyhogy szerintem hamarosan nem lesz komoly akadálya.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:19:42

@fat.acceptance:

Elavult a tudásod hústorony! E hó elsején lépett hatályba az új Btk., mert kiemelt célként fogalmazza meg a közerkölcsök védelmét, márpedig tíz büntetőbíróból legalább hét a kóros elhízás propagálását ellentétesnek gondolja eme irányelvvel... A maradék három pedig egy dagadt disznó, aki összeférhetetlenség miatt amúgy sem tárgyalhatna ilyen ügyet.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:21:12

nem mert, hanem mely

Komolyan ennem kéne már valamit, mert kezdek homályosan látni... Nem, nem lehetek én az embracethefat blog első áldozata!

Archenemy 2013.07.29. 15:26:11

@"the dragon": Nem leszel egyedül! Én most ittam három deci langyos libazsírt, csak előtte megcukroztam kicsit. Persze ez nem volt igazi étkezés, csak az íze végett fogyasztok ilyesmit.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 15:32:52

@fat.acceptance:

Az ugye világos, hogy egyikünk sem vette be, hogy joghallgató vagy? Mármint jó móka a jogi asszisztens OKJ tanfolyam, de az ott tanultakból a jövőben egyedül a kávéfőzési alapismeretekre lesz szükséged...

fat.acceptance 2013.07.29. 16:02:09

@"the dragon": nekem tok mindegy, elhiszitek-e. majd a diplomam megmutatom, ha jo fiuk lesztek. esetleg.

Archenemy 2013.07.29. 16:06:49

@fat.acceptance: "ha jo fiuk lesztek"

ez valami felhívás perverz szexre??

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.29. 16:18:43

@fat.acceptance:

Nem vagyok telhetetlen, nekem az indexed nyomtatási képe is bőven elég lenne... Ami azért is lenne jó, mert akkor nem tudnál még évekig etetni minket ezzel a szar kamuval!

fat.acceptance 2013.07.29. 17:08:05

@"the dragon": hat nem erdekel :D az indexem mar leadtam, az e-index meg meg nem elerheto. :D

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.07.30. 17:37:05

@fat.acceptance:

Na jó, ez az utolsó esélyed!

Ha fél órán belül beszkenneled nekem Mezey Barna Magyar jogtörténet című könyvének 91. oldalát - amire előzőleg felírod, hogy "dragon, te vagy a király" -, akkor elhiszem, hogy joghallgató vagy. Ellenkező esetben fakadj szét, te dagadt titkárnő!

fat.acceptance 2013.07.30. 20:34:00

@"the dragon": Római jog tankönyv nem lenne jobb? :D Jogtöri könyvet nem vettem, csak az első félévben használtam MÁJT könyvet.

fat.acceptance 2013.07.31. 01:17:34

@"the dragon": kepfeltoltes.hu/view/130731/neptunlap_www.kepfeltoltes.hu_.png

kepfeltoltes.hu/view/130731/k_vf_l_vneptun_www.kepfeltoltes.hu_.png

Tessék. :D (Nincs még erre a félévre tárgyfelvétel, majd csak hó végén, azért nem látszanak tantárgyak.)

If You Seek Amy 2013.07.31. 11:58:47

Jaj neeee, ne hagyjátok abba, ne kelljen már a melóhelyemen unatkoznom!

Kedves Fati, személy szerint repesve várom a következő posztodat! Úgy izgulok, hogy az erőszakosságodon kívül még mi újat tudsz mutatni, mert szerintem ez a "kövér-vagyok-szeressetek" téma erősen túl van tárgyalva.

Amúgy már megbocsáss, de ha már elindítottad ezt a blogot, mindenféle passzentos ruhás meg bikinis képekkel, akkor a súlyodat miért nem vallod be? Merthogy nem 90 kg vagy, az ezer százalék. A sógornőm valahol 110 kg körül van, a magasságotok ugyanaz, de ő azért nincs ennyire torz...

fat.acceptance 2013.07.31. 12:50:52

@If You Seek Amy: 96 kiló vagyok jelenleg. :)
Nyugi, írok még bejegyzést, nem maradsz örömforrás nélkül.

If You Seek Amy 2013.07.31. 13:06:29

@fat.acceptance: 96??? Ez még mindig elég hihetetlennek tűnik számomra, de lásd, nem vagyok egy akadékoskodó köcsög: elhiszem. (Egyébként nem, de hagyjuk ezt.) Viszont akkor eléggé szerencsétlen alkatod van, sokkal többnek nézel ki.

Amire igazán kíváncsi vagyok: ha te elhatároztad, hogy nem akarsz sportolni, nem akarsz egészségesen táplálkozni, nem akarsz orvoshoz menni, nem akarsz semmilyen tanácsot elfogadni, csak magadat akarod elfogadni, akkor mi, blogod lelkes olvasói mit tehetünk érted? Ha én megígérem, hogy egyetlen túlsúlyos emberre sem teszek megjegyzést, nem nézek rá csúnyán, sőt, tudomást sem veszek róluk, akkor te már közelebb kerültél önmagad elfogadásához?

fat.acceptance 2013.07.31. 13:10:02

@If You Seek Amy: Félreértesz. :) Az elfogadás nem zárja ki a diétát, mozgást, hanem lelkileg stabillá tesz AZÉRT hogy képes legyek tartani a diétát, mozgást. Ez a célom, bizony.

Ha ezeket teszed, amit leírtál, akkor ahhoz kerültél közelebb, hogy jó ember legyél. És örömmel tölt el, ha valakit rásegíthetek arra az útra, hogy jó ember legyen, szóval igen, segít. :)

If You Seek Amy 2013.07.31. 13:18:27

Ja értem, TE segítesz NEKEM, hogy jobb ember legyek, és te ettől szebbnek látod magad a tükörben. Vagy ha nem is látod szebbnek, de belenyugszol, hogy így nézel ki oszt kész.

Az ok-okozati összefüggést nem értem. De nem végeztem el egy évet jogon, biztos azért.

fat.acceptance 2013.07.31. 13:21:06

@If You Seek Amy: Nem, szebbnek nem érzem magam tőle, de tényleg jó érzés. :) Segíteni másoknak jó érzés, ezért ha ettől jól érzem magam, az segít, hogy alapvetően is jobban érezzem magam. Én ilyen vagyok, jókedvem lesz, ha tudom, hogy segítek másokon.

fat.acceptance 2013.07.31. 13:21:58

@If You Seek Amy: De amúgy sem te vagy a célközönség, jobban szeretek azoknak segíteni, akik nálam rosszabb helyzetben vannak, és látják, hogy más vállalja magát, akkor neki is menni fog stb. De járulékos haszonként örülök annak is, ha valaki így megvilágosodik, mint te. :)

If You Seek Amy 2013.07.31. 13:41:26

@fat.acceptance: Nem akarok visszavenni a jókedvedből, de rajtam ugyan nem segítesz. Jó embernek születtem. Semmi bajom a kövérekkel, soványakkal, buzikkal, egyéb embertípusokkal, akik különböznek az átlagtól.

Azokat viszont nem szeretem, akik provokálják az egyébként jószándékú embereket, és mikor a jószándékú egyén kifogy a béketűrésből, akkor melldöngetve, óbégatva mutogatnak rá, hogy nézzétek meg, mekkora szemétláda.

fat.acceptance 2013.07.31. 13:42:19

@If You Seek Amy: Hát igen, ezt én sem szeretem. De én itt kérlek nem provokálok senkit. Kifejtem a véleményem bizonyos dolgokról, akiknek nem tetszik, azok provokációnak érzik. Hát ez van.

If You Seek Amy 2013.07.31. 13:52:37

De, provokálsz. Ha nem provokálni akarnál, akkor semmi más dolgod nem lenne, csak normálisan felöltözni. Valószínűleg a beszólogatók 99%-a szó nélkül elmenne melletted az utcán, észre sem vennének. És elvileg azt akarod, hogy békénhagyjanak. Ennek ellenére te az emberek arcába tolod azt, ami nem tetszik nekik. Te mit csinálnál, ha undorodnál mondjuk a kelkáposzta szagától, ennek ellenére folyamatosan tolnák bele az arcodba? Erőszakkal. Szerintem egy idő után megunnád, és elküldenéd a francba azokat, akik megpróbálják veled elfogadtatni a kelkáposzta szagát.

fat.acceptance 2013.07.31. 13:55:53

@If You Seek Amy: Befognám az orromat. :) Egyébként amit írsz, teljesen más. Én csupán létezem, és kimegyek az utcára. Akit ez feldühít... nos, akkor annak van baja, nem nekem. Más dolog létezni és kimenni az utcára, minthogy az embernek szándékosan kelkáposztát tolnak az orra alá. Ez kb az lenne, ha illegetném magam, és öltáncot lejtenék a villamosmegállóban minden második embernek. Nos, nem, létezem, ennyi. És egy alapvető tolerancia mindenkiben kell, hogy legyen. Nekem is van sok minden, ami nem tetszik az emberekben, ha bemegyek a városba. És? Nem érzem úgy, hogy engem támadnak vele, nem érzem úgy, hogy a pofámba tolják. Nem bámulom meg, amit rondának tartok, egyszerűen nem foglalkozom vele és nem nézek oda. Ha ez nekem megy, másnak is megy. :)

If You Seek Amy 2013.07.31. 14:19:38

Dehogy más, csak te akarod szándékosan félreértelmezni. A kelkáposzta is csak létezik, szerencsétlen nem tehet róla, hogy büdös (tegyük fel, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta). Ha csak elmegy melletted, akkor lehet megcsapja az orrod, de nem foglalkozol vele, nem egyedül a kelkáposzta büdös ezen a világon. Viszont ha beletolnák az arcodba, mindjárt más lenne a helyzet. Vagy egész életedben élnél befogott orral?

Nem az a baj, hogy létezel. Az a baj, hogy erőszakkal próbálod másokkal elfogadtatni magad. Nem csak direkt kirakatba rakod azt, ami mások számára taszító benned, hanem még valami hihetetlen magas lóról, pökhendi módon osztod is a te egyetlen és szent igazságodat.

fat.acceptance 2013.07.31. 14:26:45

@If You Seek Amy: Aki egy blog miatt, vagy egy öltözködés miatt azt érzi, hogy a másik a pofájába tolja a létezését, azzal komoly bajok vannak. Tudod, ha ennyire nem tetszik, ne lépj a blogomra. :) A te döntésed, perpill te tolod a saját pofádba azt, ami neked nem tetszik.

Nem azt akarom hogy a teljes lényem elfogadják, szeressék.. hanem azt, hogy igen, én így kimegyek az utcára, ne érdekeljen már másokat! Jogom van hozzá, ahogy másnak is hülyeségeket gondolni pl. És sok embernek nem taszító, kaptam sok dicséretet is a képeimre. :) Tehát ízlés dolgában vitatkozni megint butaság, mert mindenkinek más az ízlése. :)

If You Seek Amy 2013.07.31. 14:37:20

@fat.acceptance: Nem a létezéseddel van probléma, de ezt már elmondtam, látom az értelmezés nem igazán megy. Remélhetőleg belejössz az egyetemi évek alatt.

Azt próbálom finoman kifejezni (de látom úgy nem sikerül felfogni), hogy ha neked jogod van gusztustalanul öltözködni, akkor másnak joga van a viszolygását kifejezni.

Neked ne mondják meg, hogy öltözz, akkor te se mondd meg, hogy más mihez milyen arcot vág, esetleg megjegyzést tesz.

Egyébként nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit teszel annak érdekében, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagy. Mert a blogodból és a hozzászólásaidból ítélve a a világon semmit, cserébe elvárod, hogy mindenki más változzon meg, aki eddig rosszul volt a 100 redőbe kunkorodó hájadtól.

fat.acceptance 2013.07.31. 14:45:54

@If You Seek Amy: Nem, nincs joga. :) Mert az öltözködés az nem mások ellen irányuló tevékenység. Bunkónak lenni mások ellen irányul. Másnak ártani senkinek nincs joga. Az öltözködés nem egy másnak ártó dolog, aki pedig úgy érzi, hogy ártok neki az öltözködésemmel, annak igazán nagy problémái vannak...

Nem kívánom, hogy változzanak meg. Tőlem továbbra is tartsanak undorítónak, viszont ne irányuljon ellenem a rosszindulatuk! A véleményüket nem akarom megváltoztatni, de egyes viselkedésmódok igenis nem elfogadhatók, és ezen lehet változtatni.. tőlem tarthat bárki bármilyen csúnyának, de azt ne kösse az orromra, mert ahhoz bizony nincs joga.

If You Seek Amy 2013.07.31. 15:01:36

Miért ne lenne joga? Hol van az leírva, hogy valaki nem alkothat véleményt másnak az öltözködéséről? Vagy kinézetéről? Sőt, mindenkinek joga van az orrod alá dörgölni, ha tetszik, ha nem.

Az, hogy kövér vagy és csúnya, az nem bunkóság, szimplán az igazság. És ha ez számodra sértő, akkor mégiscsak a te fejedben van baj.

Amúgy meg kicsit sokszor használod a "jog" szót, attól, mert egy évet elvégeztél egy egyetemen, attól még nem lettél akkora jani, hogy a jog szó hitelesen hangozzon a szádból. Én sem tűnök okosabbnak, ha minden mondatba beleteszem kétszer a lünetta szót, pedig nemcsak a diplomám van már a kezemben, hanem egy ideje gépészmérnökként is dolgozom.

fat.acceptance 2013.07.31. 15:21:05

@If You Seek Amy: Véleménye lehet, de mások méltóságát ezzel sérteni nem szabad. Öhm, ez konkrétan ENSZ egyezményben is van, de mindegy, nyilván sehol nem mondták soha, hogy mások méltóságát sérteni nem lehet...

Nem, nem igazság és nem tény. Mert másoknak szép vagyok. Tehát ez ízlés dolga, az, hogy a tiéd ilyen, nem jelenti, hogy másé is ilyen.

A jog szót azért használom, mert jogosan kerül oda, ahova írom. ;) Amiket írok,azt jogi egyetem nélkül is érti az, akiben van egy csöppnyi intelligencia... Nem a lexikális tudástól lesz valaki okos, vagy attól, hogy felhalmoz egy adott tudást. Az intelligencia ettől nem függ.

If You Seek Amy 2013.07.31. 17:08:22

@fat.acceptance: ha másoknak szép vagy, akkor miért nem velük töltöd az idődet, ahelyett, hogy ilyen csodás időben a számítógép előtt ülsz, és koptatod a billentyűzetet tök feleslegesen?

Egyébként újra kérdezem, mert nem válaszoltál: TE mit teszel azért, hogy elfogadtasd magad másokkal? Illetve hogy "békén hagyjanak"?

fat.acceptance 2013.07.31. 17:11:16

@If You Seek Amy: Most jöttünk haza egy egyhetes nyaralásból. :D Jóból is megárt a sok. :D (Vicc.)

Hát, például békén hagyom őket. Én sem szólok be senkinek, és nem érdekel senkinek a kinézete, az öltözéke, a bármije az utcán. Épp ezért...csak azt várom el mástól, amit én is megteszek.

Nemzetközi hónajlmodell 2013.07.31. 17:46:48

@fat.acceptance: Tök fölösleges elvárnod bármit is vadidegenektől. Saját magad elfogadását - ami még nyilvánvalóan nem történt meg - ne attól tedd függővé, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzád. Ez csak egy énvédő reflex, amivel tudat alatt halogatod a szembenézést magaddal.
Az önhazugság pedig szintén vakvágány; mantrázni azt, hogy szeretem a visszataszító külsőmet nem pusztán oximoron, de szintén kontraproduktív. Kognitív disszonanciához, szorongáshoz majd depresszióhoz vezet. Ez nem ugyanaz, mint a pozitív gondolkodás, ez kimondottan rossz.
Ne hadakozz hát és ne dugd homokba a fejed, hanem dobd le a páncélt - jelentsen ez bár 20 centi zsírt vagy acsarkodó attitűdöt - és válj olyanná, amilyenné lenni akarsz. Mert nem akarsz kövér lenni, az kiderült.

fat.acceptance 2013.07.31. 18:01:55

@Nemzetközi hónajlmodell: A depresszió rég megvan, a mantrázás ahhoz kell, eszköz, hogy ebből kiderüljek. Aha, oké, köszi.
Egyébként az elvárások ha feleslegesek, akkor más se várja el tőlem, hogy mozogjak, fogyjak, vagy ilyen olyan külsőm legyen.
De... vannak alapvető dolgok, amiket a társadalomtól el kell várni. Olyan ez, mint hogy ölni bűncselekmény. Ahogy mást fizikailag megölni gáz, úgy lelkileg támadni, és megölni is gáz.

fat.acceptance 2013.07.31. 18:03:01

@Nemzetközi hónajlmodell: És nekem is fölösleges hangoztatni, milyen fontos változtatni, mert én is elindultam már egy ideje. Fogytam is ugye egyszer 35 kilót. Viszont mivel akkor ez nem volt tartós, most más úton próbálom meg elérni. Más eszközöket IS használok. Persze van az alapvető diéta meg ilyenek, de most sokkal több egyéb dolgot használok a siker érdekében, ez lenne az önelfogadás elérése is. És hát ha valakinek folyton azt mondják, hogy lószart sem csinál, miközben küzd ezerrel... az elég fárasztó tud lenni egy idő után.
Azt tudom, hogy mi nem hasznos, mi nem segít, ezért próbálok olyanokat találni, amiről úgy érzem, segít. Namármost nekem az elfogadás elég fontos, különben semmit nem szeretek magamon, magamban, a depresszió marad, és akkor a kaja utáni vágy is marad, és ideig-óráig ezt el lehet fojtani, de tartósan nem. Ezért azt ragadom meg, ami ezt okozza, a túl erős vágyakat, azokat a vágyakat, amiket egy idő után nem tudok elfojtani. Ez pedig az önszeretet teljes hiánya, az önelfogadás teljes hiánya, és emiatti depresszió. E két-három dolog az, amin elsődlegesen illetve párhuzamosan tudom, hogy változtatnom kell, különben megint nem lesz tartós a dolog, ha pedig semmi esély rá, hogy tartós legyen, úgy elkezdeni sincs értelme... fölös energiákat ölök olyanba, amit utána úgysem bírok tartani, mert depressziós maradtam, nem látom sem szebbnek sem jobbnak magam, így kukába dobott energia, mert egy idő után úgysem tudom elfojtani a vágyaimat. De sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennének ezek az elfojtandó vágyak állandóan ilyen erősek. Amihez alapból lelki béke, nyugalom kell. Emiatt tudom, hogy számomra ez a járható út.

Nemzetközi hónajlmodell 2013.07.31. 18:20:37

@fat.acceptance: A hazugságok mantrázása nem segít a depin, tekintve, hogy TUDOD, hogy hazugság. Az alter egodat elnyomhatod ideig-óráig, de ez nem jelent hosszútávú megoldást. Sőt, eltávolít attól.
A depressziós és nyavajgó embert senki nem szereti. A követelődzőt detto.
Igazándiból tudod, hogy vékony szeretnél lenni, csak lusta vagy tenni is érte. Teljesen racionális amúgy a kisebb ellenállás felé mozdulni, de ha végiggondolod, ezzel csak bebetonozod a jelenlegi állapotot. Arról igyekszel meggyőzni magad, hogy a vágyaid hazugságok vagy tévedések és erről azok az emberek tehetnek, akik nem fogadnak el úgy, ahogy magadnak sem tetszel.
A tudatosságra kéne gyúrnod. Csak utána hasra.

fat.acceptance 2013.07.31. 18:23:35

@Nemzetközi hónajlmodell: Nem hazugság. Az ízlés soha nem lehet hazugság, mert van bőven olyan, akinek ez tetszik. Attól, hogy szerinted nem szép, másnak még lehet szép, és akkor már rögtön nem hazugság. :)

Nagy lófasz az, hogy nem teszek semmit. Képzeld, teszek, csak épp a blog nem a diétámról szól, mert arról van már hatmillió,és fölösleges lenne még egy. Elfogadásból hiány van.

fat.acceptance 2013.07.31. 18:24:35

@Nemzetközi hónajlmodell: Ráadásul olyanokat képzelsz bele egy képbe, amik rohadtul nem illenek rám. Ne tegyél úgy, mintha 2-3 bejegyzés alapján ismerhetnél. :D Elég gáz másokról tényként állítani dolgokat úgy, hogy még csak nem is ismered.

Nemzetközi hónajlmodell 2013.07.31. 18:27:04

@fat.acceptance: Bocsánat, nyilvánvalóan félreértettem valamit.
További sok sikert a világ idomításához.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.08.01. 00:41:26

@fat.acceptance:

Mit ne mondjak, elég béna photoshop! Főleg, hogy még kamuból is csak költségtérítéses képzésre vettek fel...

De egy utolsó utáni esély:

Add meg a neved, címed, születési helyed és az időt, valamint a személyi igazolvány számodat, a TAJ-számodat, és ha már itt tartunk, egy aláírásmintát is mellékelhetnél. Ha ezt a csekélységet megteszed, hinni fogok neked, és megkövetlek!

fat.acceptance 2013.08.01. 00:53:58

@"the dragon": ja. mert magamtol pont tudom, hogy nez ki a neptun, es minek milyen a kodja? :D photoshopom pedig sajnos nincs, a grafikai csodakat Marciellino csinalja meg :D torodj bele, hogy mellelottetek

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.08.01. 01:06:10

@fat.acceptance:

Akkor most küldöd az aláírásmintát, illetve a többi, azonosításodra szolgáló adatot, vagy sem? Titkárnő.

Apropó, van valamilyen ingatlan a neveden?

fat.acceptance 2013.08.01. 01:26:37

@"the dragon": nem kuldok semmit, senkihazi.:D meg a vegen kiforgatsz a vagyonombol. sok hiszekeny embert atverhettel mar, amilyen szemetlada vagy.

If You Seek Amy 2013.08.01. 11:46:27

@fat.acceptance: Nekem pont úgy tűnik, hogy mindenkinek beszólogatsz, azoknak is, akik esetleg jószándékkal közelítenek feléd. Pont te vetíted saját magad utálatát másokra, PONT TE utálsz mindenki mást, aki szebb merészel lenni nálad, ezért nem fogadod meg mások tanácsát, csak várod itt a "sorstársaidat", hátha akad valaki, aki nálad is nyomorultabb, és attól mindjárt jobbnak érzed magad.

Pszichológushoz miért is nem tudsz eljárni? Drága szüleid biztos tudják finanszírozni (elvégre az egyetemi képzésedet is tudják), nem dolgozol, nyári szünet van, időd mint a tenger.
Ezzel a hozzáállással ugyanis, amit itt tanúsítasz, az életben nem fogod elfogadni magad, minden percben gyűlölni fogod a tested és ezáltal másokat is.

Ha a fejed tetejére állsz, akkor is lesznek, akik beszólogatnak, akik pofákat vágnak, ha meglátnak, attól mert írsz egy blogot, attól ez még így marad. Nem úgy kellene elfogadni magad, hogy másokat meg akarsz nevelni (hiába kántálod itt, hogy SZERINTED kinek mihez van joga), hanem vagy le kellene fogyni, vagy nem észrevenni a beszólásokat meg a grimaszolásokat.
Mindkettő rajtad múlik, ha magadtól nem megy (nem szégyen), akkor szakember segítségével.

fat.acceptance 2013.08.01. 11:56:24

nem mintha lenne kozod hozza, de nem fizetik nekem az egyetemet :) pszichiaterhez.pedig jarok. es hat igen, aki beszol, azt nem fogom birni, ez van. lepj tul rajta. sot, inkabb a blogon is :)

If You Seek Amy 2013.08.01. 11:58:58

@fat.acceptance: És akkor hogy fogod magad elfogadni, ha nem bírod elviselni, ha valaki beszól? :D Ezt légy szíves magyarázd már el, mert komolyan szeretném megérteni.

fat.acceptance 2013.08.01. 12:02:39

@If You Seek Amy: nagyreszt mar nem bantanak. viszont ha teljesen nem bantanak majd, az emberi hulyeseg ellen akkor is felszolalok. ahogy most is megteszem olyan ugyekben, ami alapbol szemelyemet nem erinti.

If You Seek Amy 2013.08.01. 12:22:59

Egyik mondatod üti a másikat. Ha jársz már pszichiáterhez, akkor keress jobbat, mert jó nagy káosz van a fejedben!
És emellé jó nagy bunkóság is társul, szerintem ne csodálkozz, hogy csak nagyjából 3 ember tud elviselni.

Vegyük elölről:
- kövér vagy, ami az emberek nagy részét taszítja (ne vegyük bele azt a pár, szintén beteg perverzet, aki direkt a bepállott hurkákra gerjed). Te el szeretnéd érni, hogy ne szólogassanak be, de csak azért sem öltözöl úgy, hogy az esetleges taszító testrészeidből minél kevesebbet lássanak.

- kövér vagy, előnytelenül öltözöl. Esetleg lehetne mindezt kompenzálni egy kis kedvességgel, elengedni azokat, akik már eleve a kinézeted miatt meg sem akarnak ismerni, viszont akik megszavaznak neked némi empátiát, azokkal normálisan beszélni. Az emberek nagy része nem azért jött a blogodra, hogy utálkozzon, hanem vannak jópáran, akik voltak már a helyzetedben, és próbálnának segíteni. A tanácsaik sértenek, és felnőtt embereket, akik mind megdolgoztak/nak valamilyen formában a lelki békéjükért a magad 21 évével, ámde lázadó korban lévő kiskamaszok önérzetével, minősíthetetlen stílusban osztasz.

- kövér vagy, rosszul öltözöl, és ami a legnagyobb baj, hogy bunkó vagy, hatalmas a pofád és a semmire vered a nyálad. Elmondanád, hogy akkor másoknak, akiket ezek közül bármelyik tulajdonságod irritál, miért kellene kussolni? Mert ha csak az első 2 tulajdonság lenne igaz rád, már sokkal kevesebb bántás érne.
De így gyakorlatilag kiállsz céltáblának, az "undorító vagyok, a lelkem még undorítóbb, de fogjátok be a pofátokat!" stílussal csak saját magad ellen hergeled az embereket. Azokat is, akik eddig mondjuk észre sem vettek.

fat.acceptance 2013.08.01. 13:22:10

@If You Seek Amy: tudod, ha egy dietas blog lenne es fogyitanacsokat kernek, orulnek ezeknek. de leirtam, h ez kontraproduktiv. aki tehat ennek ellenere eletvezetsi tanacsokat ad, az csak azert teszi, mert direkt figyelmen kivul hagyja a keresem, mert jobbnak akar tunni valakinel. ergo rosszindulatu. ergo nem kell megturnom, es ne csodalkozzanak, ha ugy szolok vissza.

nem mindenki szerint elonytelen. izles kerdese.buta vagy, ha izlesben tenyeket akarsz allitani, mikor az egyenenkent teljesen mas.van akinek csunya vok, van akinek szep. ennyi a teny. elarulom, nem.igazan pallik be egyik testreszem sem. mi a titkom? ugh, kepzeld, mosdok minden nap, ilyen melegben 2x is.

p.m.s. 2013.08.01. 15:03:53

Szép, be kéne vezetni a gondolatbűn fogalmát. Meg akarod szabni, mások mit gondoljanak rólad, vagy legalább megtiltani, hogy ezt kifejezzék. A szólás és véleménynyilvánítási szabadságról hallottál már?
Tojd le, mások mit gondolnak rólad, élj úgy, ahogy neked jó. De ezt másoktól se vitasd el. Sose tagadtam, bunkó vagyok, ha valami nem tetszik simán mondom. De tisztában vagyok vele, hogy mások ugyanúgy megszólnak engem is. Na és? Miért érdekelne idegenek véleménye?

fat.acceptance 2013.08.01. 15:11:38

@Pms: Másokat a méltóságában megsérteni... ezt törvény tiltja. Szóval igen, alapelvárás, hogy ne legyünk bunkók a másik emberrel, főleg ismeretlenül ne. A véleménye mindenkinek lehet az, ami, de az alapvető civilizáltsági kérdés, hogy ha másról szar véleményem van, az orrára kötöm vagy nem. Én soha nem éreztem késztetést arra, hogy megbámuljam azt, akit csúnyának tartok, vagy beszóljak valakinek a külseje miatt. Szerintem ez a legalapvetőbb dolog.

p.m.s. 2013.08.01. 15:30:12

nem neki szólok be, minek tenném? De ha társaságban vagyok megbeszéljük, és többször van, hogy nem egyezik a vélemény. Ízlések és pofonok...

fat.acceptance 2013.08.01. 15:32:54

@Pms: Hát, ez is bunkóság, de mivel nem árt ilyenkor az ember másnak, ezzel nincs úgymond gond. :) Pontosan. Az ízlése mindenkinek más, ami az egyik embernek szép, az a másiknak csúnya... Ezért annyira nem tartom jónak, mikor ízlésről vérre menően vitáznak. Neki az, nekem ez, és kész.

p.m.s. 2013.08.01. 15:43:59

Azzal kezdtem, hogy sose tagadtam, hogy bunkó vagyok. Valakinek a szemébe akkor mondok véleményt, ha kérdezi.
Amúgy egy tipp: több humor, önirónia, piszok sokat segít.

fat.acceptance 2013.08.01. 15:45:25

@Pms: Igen, tudom. :) Néha előugrik az iróniaképességem, de túl sok fröcsögés elveszi az élét. :) Renden, ha tudod, akkor nincs semmi gond! Ha nem bántasz másokat, teljesen elfogadható, hogy neked is van véleményed. Addig mindig elfogadható. :)

p.m.s. 2013.08.01. 16:07:51

Belegondolva, az a ritkább, ha valakit a súlya miatt szólunk meg. Sokkal gyakoribb, hogy a viselkedése ciki.

fat.acceptance 2013.08.01. 16:12:21

@Pms: Hát igen, ilyesmi előfordul. Sokfélék az emberek az utcán, meg "közhelyeken". :)

p.m.s. 2013.08.01. 16:32:39

@fat.acceptance: De legalább szórakoztatóak :) Legjobb mikor egy pasi úgy lép fel, hogy megvan róla győződve, hogy alfahím. Ráadásul ha valaki megbámulja bóknak veszi. Irigylem az önbizalmát :D

fat.acceptance 2013.08.01. 16:37:23

@Pms: Jaj, hát az ilyet mondjuk nem bírom. :D De velük vagyunk sokfélék, na. Tőlem gondolhatja magát akármilyen alfahímnek, max nem ismerkedem vele :D
süti beállítások módosítása