Ez egy felsorolás lesz a vékony privilégiumokról. Az írást átvettem, de mivel egyetértek vele és fontosnak tartom felhívni a figyelmet a problémákra, Marciellino lefordította, hogy itt is megoszthassam. (Eredeti szöveg: http://everydayfeminism.com/2012/11/20-examples-of-thin-privilege/

A tömegmédia azzal bombáz minket, hogy a "normális" méret valójában a vékony. És a feltevést, mely szerint csak vékonyan lehet jó és normális valaki, rendszeresen nyomják a "normálisnál" nagyobb méretűek képébe. Ha egész életedben "normális" méretűek voltatok, talán sosem gondoltatok bele a vékony testalkattal járó előnyökbeDe a méretizmus igenis eluralkodott, mint a társadalom által elfogadhatónak ítélt izmusok egyike.

Ideje, hogy ez az izmus is felkerüljön az elfogadhatatlan izmusok listájára, és a világ jobb hellyé változzon a benne élő mindenféle alakú és méretű ember számára.

A következőkben a vékony-előnyök olyan példáit olvashatjátok, melyekkel a társadalom által fizikailag "túl nagy"-ra tartott emberek rendszeresen szembesülnek a mindennapi életben.

1. Nem tartanak egészségtelennek a testméretetek miatt.

2. Valószínűleg nem a testméretetek az első, ami egy embernek feltűnik rajtatok (kivéve, ha a kövérségért kirekesztettekkel szemben nektek a "túlzó vékonyságotokat" kell szégyellnetek).

3. Amikor bevásároltok, más emberek nem szólnak bele, hogy milyen élelmiszert tesztek a kosaratokba, a "segítőkészség" jegyében.

4. Az egészségbiztosításotok nem kerül többe, mint másoké.

5. Vélhetőleg ésszerű összegeket kell fizetnetek a ruhákért, amiket vesztek.

6. Vélhetőleg nem kell messzire mennetek, hogy találjatok ruhát a méretetekben.

7. Vélhetőleg találtok magatoknak divatos, színes ruhadarabokat a színtelen, formátlan és divatjamúlt ruhákkal szemben, melyek feladata, hogy eltakarjanak.

8. A barátaitok és a családotok nem javasolja, hogy menjetek el valamilyen fogyókúrás tévéműsorba, programra.

9. Az orvosnál nem cukorbetegségre (vagy magas vércukorszintre, magas koleszterinszintre, illetve más súllyal kapcsolatos problémára) gyanakodnak elsőként vagy nem azt tartják a legvalószínűbb problémának. (Mindenféle vizsgálat nélkül nem küldenek el titeket azzal, hogy fogyjatok le és megoldódik a bajotok.)

10. Nem mondják azt nektek, hogy "olyan szép az arcotok", hogy közöljék: ha leadnál a súlyodból, vonzóbb is lehetnél.

11. Az emberek nem feltételezik a testalkatotokra alapozva, hogy lusták vagytok.

12. Nem rajtatok viccelődik megszámlálhatatlanul sok komikus.

13. Nem kell többet fizetnetek a helyért a repülőgépen.

14. Nem vélnek hanyagnak vagy amatőrnek a szakterületeteken az alakotok miatt.

15. Azt és akkor esztek nyilvánosan, amit és amikor akartok, és mások nem ítélnek el érte titeket, továbbá nem tételezik fel, hogy ismerik az étkezési szokásaitokat.

16. Kijöhettek a benzinkútról egy doboz fánkkal a kezetekben anélkül, hogy valaki rátok kiabálna, hogy "Hagyd azt a fánkot, dagadék!"

17. Nem kérdezik meg a partneretektől, milyen veletek a szex, csak a méretetek miatt.

18. Nem szexuális fétis tárgya a testalkatotok.

19. Több esélyetek van a munkahelyeteken a fizetésemelésre vagy előléptetésre, mint egy kövér kollégának.

20. A barátaitok nem ellensúlyozzák a súlyotokat, ha jó képet akarnak alkotni rólatok másoknak. (Pl. "Egy kicsit duci, de NAGYON kedves egyébként.")

21. A média nem nevezi a testalkatotokat egy járvány részének.

22. Dönthettek úgy, hogy fontosabb dolgok miatt nem aggódtok a testalkatotokon, anélkül, hogy ezért elítélnének mások.

Ha még hoznátok példákat, a hozzászólások közt megtehetitek. Ez a lista még így sem teljes, lehetne árnyalni és hozzáfűzni mást is. Jelesül mutatja, mik ellen kell küzdeni. Harcra fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://embracethefat.blog.hu/api/trackback/id/tr265468541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:08:07

Milyen jó lenne, ha ez egy fogyás-motiváló cikk lenne és az lenne a címe: "22 ok amiért megéri lefogyni!"

Marciellino 2013.08.20. 20:11:29

@Noisy Suzy: Milyen jó lenne, ha emberségre motiválná a cikk az olvasóit.

fat.acceptance 2013.08.20. 20:12:38

@Noisy Suzy: Hát. Az ilyeneket hangoztatják eleget. Akinek ez kell, az bárhol elérheti, mert hatvanmillió forrás van hozzá. Én nem leszek még egy. FÖLÖSLEGES. Szerintem talán az emberek tanulhatnának némi emberséget és toleranciát, ha már az intelligencia annyiból hiányzik...

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:21:14

@fat.acceptance:
Nagyon sajnálom, de nem értem hogy az emberség, a tolerancia és az intelligencia hogy függ össze a cikkben felsorolt tényekkel. Levezetnéd?
Ok, van olyan pont a felsoroltak között, ami szimplán tahóság, pl ez a beszólás dolog más bevásárló kocsijára.
De pl az, hogy drágábbak a ruhák, vagy hogy extra jegyet kell vásárolni a repülőn, nos az nem értem hogy függ össze az emberséggel.
Tényleg érdekel a véleményed, remélem leírod.

fat.acceptance 2013.08.20. 20:29:14

ugyanolyan bunkosag egy embert kettonek szamolni. egy szive van, egy van neki mindenbol, ami masnak is. egy ember. az intelligens es tolerans ember szemeben ezek a pontok mind baromsagok. intelligens es tolerans ember a fenti megkulonboztetesek egyiket sem fogadja el. mert az olyan, mintha a kulonbozo hajszin vagy szemszin alapjan akarnanak kulonbseget tenni. a barna haju sem rosszabb a munkajaban, mint a voros, nem igaz? ranezesre legalabbis nem lehet eldonteni. ahogy azt sem, h a kover milyen a munkajaban, vagy milyen a szaktudasa, mit eszik es mit sportol. egy embert ilyen szinten a kulseje alapjan nem lehet elitelni, megitelni, megkulonboztetni. sztereotipia alapjan csak a butak itelnek meg/el valakit...

Marciellino 2013.08.20. 20:29:35

Egy ember vagy, de vékony. Fizess kevesebbet.
Egy ember vagy, de túlsúlyos. Fizess többet.
- Így.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:32:49

De ez nem diszkrimináció, hanem gyakorlatiasság. Ha egy 160 kilós férfi mellett nem fér már el egy másik, akkor bukja be a légitársaság annak az üres helynek az árát?

fat.acceptance 2013.08.20. 20:35:01

@Noisy Suzy: egy par nagyobb szeket betenni semmibe nem kerulne nekik. csak hat akkor nem lehetne plusz penzeket lehuzni a dagadtakrol es megalazni oket, ami mar nem lenne jo, ugye.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:37:34

@Noisy Suzy:
Hozzáteszem, hogy azt én is nagyon elítélem, amikor valakinek beszólnak az utcán, vagy diszkriminálják munkakereséskor, ilyesmi.
De a realitásoktól azért nem kell elrugaszkodni. Kövérnek lenni egy sajnálatos dolog, de mivel helytelen életmódból ered, viselje a következményeit az aki ezt választja.

Marciellino 2013.08.20. 20:38:14

Ha komolyan azt hiszed, hogy egy légitársaságot ilyen esetek vinnének csődbe, vagy akár jelentőségük volna, nézz már körül. Megy az embereknek az energiapazarlás és a pénzkidobálás mások jogtalan megalázása nélkül is.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:38:45

@fat.acceptance:
Plusz széket betenni? Egy repülőgépbe? Utaztál már repülővel? Főleg fapadossal?

Marciellino 2013.08.20. 20:39:25

mivel helytelen életmódból ered, viselje a következményeit az aki ezt választja - Na pontosan itt voltál diszkriminatív, gratulálok. :D

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:41:14

@Marciellino:
Nos, Amerikában, ahol az emberek 60%-a elhízott (és ahonnan az eredeti cikk származik), ott igen el tudom képzelni, hogy megmutatkozna az anyagi különbség.

Marciellino 2013.08.20. 20:41:36

Nos, én utaztam már repülővel, és ha azon a járaton többet kértek volna egy dagitól, mert "nincs elég hely a többi utasnak", a pofátlanság teteje lett volna.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:42:08

@Marciellino:
Milyen formában is voltam diszkriminatív?

fat.acceptance 2013.08.20. 20:43:20

@Noisy Suzy: na, pont errol szol a vekonyprivilegium. tudod, ismeretlen emberekrol ranezesre NEM allapithatod meg tenykent, hogy milyen az eletvitele. a vekonypriv. az, hogu nem mondjak a testuk alapjan, hogy helytelenul elnek. pedig siman lehet hogy egy vekony el mekiskajan es mozgas nelkul, mert negteheti es nem hizik. a dagadt meg kuzd, sportol, es jol eszik, de csak dagadt. minden van es hatterismeret nelkul nem tudod megallapitani az illeto eletmodjat. nem vagy birtokaban a kello informacionak. a masik: nem, nem sajnalatos dolog.

Marciellino 2013.08.20. 20:47:24

@Noisy Suzy: A kérdésedre az a válasz, hogy olyan formában, amit bemásoltam. :DD De azért elmagyarázom: helytelennek nevezed az életmódját egy embercsoportnak, mikor fogalmad sincs, hogyan lettek kövérek. (Jöhet a mind maga tehet róla és zabagép mocsadék az összes bullshit, attól még nem lesz igaz.) Az sem felel meg a valóságnak, hogy mindenki maga választaná ki a testalkatát, sok tényezője van, a genetika csak egy. És az ártatlanság vélelme - ez esetben a jó emberség feltételezettsége - mellett "következményekről" beszélni minden, csak nem jogos, mert ha nem bántottam másokat, ne is várjanak rám semmiféle rettentő következmények mások ítéletének és éretlen, embertelen viselkedésének formájában.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:48:11

@fat.acceptance:
Szélsőségeket hozol fel példaként, igen ritka szélsőségeket.
Megnéztem a képeidet. Ugye nem mondod, hogy párolt zöldségtől és nyers gyümölcstől lettél ekkora?
Szerintem te is a szénhidrátfüggőség rabságába estél, amit hidd el nagyon sajnálok, de akkor is, neked kell vállalnod a felelősséget érte- egyébként gyógyítható, ha majd rászánod magad a változtatásra, szurkolni fogok.

Marciellino 2013.08.20. 20:50:15

@Noisy Suzy: Semmivel sem jobb azt mondani valakinek, hogy "hát kövér vagy, szar ügy, vállald a következményeket, TE választottad", mint ugyanígy egy melegnek megmondani, hogy ne legyen búza, mert akkor majd "megfelel a társadalomnak". Ilyen esetekben a drága jó társadalom problémás.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:51:12

@Marciellino:
Mert szerinted mitől lehet túlsúlyos valaki, ha nem a mozgásszegény életmódtól és a helytelen táplálkozástól?
Most hagyjuk azt a 2%-ot, akik betegség miatt elhízottak, maradjunk a többi 98%-nál.
Nem kötözködöm, csak érdekel te hogy látod.

fat.acceptance 2013.08.20. 20:51:32

@Noisy Suzy: attol meg, hogy mitol lettem kover (bevallaltam a kajafuggosegemet egyebkent), nem erdemlek mas banasmodot. nem ez alapjan kell megitelni valakit.

Marciellino 2013.08.20. 20:52:28

@Noisy Suzy: Szélsőséges példák, persze. Mert az egészséges kaja ugye röhejesen olcsó, és mindenkinek módja van egészségesen étkezni, míg fölnő. Mert olyan gazdag mindenki, mint a fene.

fat.acceptance 2013.08.20. 20:53:57

@Marciellino: pontosan. a koversegem miatt egyetlen felelosseget kell vallalnok: hogy mi van a testemmel. a tarsadalom diszkriminacioja nem az en lelkemen szarad, az intoleranciaert nem nekem kell vallalnom a felelosseget.

Marciellino 2013.08.20. 20:54:39

@Noisy Suzy: Szerintem meg ne hagyjuk, mert őket is ledisznózzák az utcán. Mindenkiről szó van itt, nem százalékokról.
Szerinted a mozgásszegény életmód és a "helytelen táplálkozás" az mindig rajtad múlik? Komolyan azt hiszed, hogy egy gyerek úgy nő fel, ahogyan akar, és nem függ a környezetétől, az emberektől, a pénzügyi háttértől és még sorolhatnám?

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 20:57:59

@Marciellino:
Én vegán vagyok, és még soha nem költöttem olyan keveset kajára, mint az elmúlt pár hónapban.
Persze az egészséges ételeknek utánanézni, bevásárolni, megfőzni, elmosogatni az edényeket... Ez sokkal nehezebb persze mint előkapni a frigóból valami panírozott húskészítményt (aminek az árából kb 5 kiló fagyasztott zöldséget is vehetnél) és beledobni az olajba szegénységre hivatkozva.
Szóval ez a "drága az egészséges és ezért vagyok olyan amiért" csak egy nagy, szomorú kifogás.

fat.acceptance 2013.08.20. 20:58:56

plusz aztbsem tudhatod, hogy akit epp latsz, most fogyott otven kilot es ugy szaz kilo esetleg...szerinted az ilyenek mennyiben hatraltatnak? hat nagyban.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:02:33

@fat.acceptance:
Nagyon dicséretes ha valaki ennyit fogy!
De nekem mégis mi közöm hozzá? se beszólni se gratulálni nem fogok neki ha elmegy mellettem az utcán, hiszen idegen.
Én egy szóval sem mondtam, hogy helyes dolog bárkit is a súlya miatt bántani, sőt.
De ami tény az tény, 98% magának köszönheti a helyzetét, és az ilyen magadfajta kifogáshuszárok NEM segítenek.

fat.acceptance 2013.08.20. 21:10:23

@Noisy Suzy: a magadfajta diszkriminalo, lenezo megmondoemberek pedig kifejezetten csak rontanak a helyzeten. :) senkinek nincs szuksege ra, hogy ilyeneket a pofajaba toljanak millioegyedszerre is. szoval nem muszaj. hidd el, a masik millio is.megteszi. es kontraproduktiv.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:11:56

@fat.acceptance:
???????????????????????????????????????????????????????
Kit diszkrimináltam én és mit mondtam meg?
Ezt kikérem magamnak.

fat.acceptance 2013.08.20. 21:12:34

@Noisy Suzy: es ha ahhoz nincs kozod, hogy mennyit fogyott, ahhoz sem lehet, hogy milyen az eletmodja. nincs jogalapod arra, hogy masok eletmodjat megiteld kulso alapjan, ha nem vagy vele napi kapcsolatban. :) nem veheted igy egy kalap ala az osszes kover embert sem.

shole 2013.08.20. 21:13:40

@Noisy Suzy: Hát, a vegán életmód minden, csak nem egészséges...

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:25:31

@fat.acceptance:
Nem ítélek meg senkit, de ami tény az tény, a túlsúlyosak többsége magának köszönheti a dolgot, ezért ha repülni akarnak (ami egy szolgáltatás, amit nem kötelező igénybe venni), akkor vállalják a következményeket, jelesen hogy lehet hogy extra pénzt kell fizetni. Egyébként meg az ilyen kellemetlen helyzetek olyanoknál szoktak előfordulni, akik kb 80-100 kg felesleggel bírnak.

Marciellino 2013.08.20. 21:25:46

@Noisy Suzy: Attól, hogy vega vagy, nem kell abból kiindulni, hiszen sokan nem azok. Egy daginak azt mondani - de akárkinek -, hogy hé, a vegaság megold mindent, mondjuk úgy, hogy értelmetlen. A szegénységet és az egyéb környezeti behatásokat kifogásnak nevezni pedig mindig marha egyszerű.
Mellesleg ki mondta, hogy aki kövér, az csak mirelitet eszik, nem főz és nem mosogat? Kissé elrugaszkodtál.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:28:10

@shole:
Te meg mond már meg nekem légyszíves, hogy a tartósítószerektől és élesztőktől puffadó műkajákat és a hormonkezelt, antibiotikumba áztatott húsokat kizárni az étrendedből miért is olyan egészségtelen?
Ez a tipikus magyar tudatlanság, légyszíves ne diszkriminálj :)

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:32:24

@Marciellino:
Egyébként tényleg nem mondtam, de igen, a vegaság megold mindent.
Ha te is lecserélnéd a kenyeret főtt borsóra/lencsére (mindkettő kiváló fehérje forrás) akkor sokkal jobb lenne az életed.
Ha nem akar valaki vegán lenni, akkor nem kell, de ha körülnéznél mondjuk vega életmód oldalakon, nagyon sok tippet kapnál a mindennapjaidhoz arra, hogy hogyan tedd az életed egészségesebbé és boldogabbá.

fat.acceptance 2013.08.20. 21:35:00

@Noisy Suzy: apam majdnem rament a vegasagra. a hus igenis kell. es a vegasagnak is rengeteg hatranya lehet, ne csodalkozz, ha csomokban hullik majd a hajad. :)

Marciellino 2013.08.20. 21:36:21

Kösz a tanácsot, de épp itt a bibi: te nem döntheted el mások helyett, mi tenné őket boldoggá. Nem tudhatod, mitől lenne jobb vagy rosszabb az életük. Nem a te dolgod és nem a te hivatalod ezt eldönteni. Ahogy elvárod, hogy tiszteletben tartsák a vega életmódodat mások, te is tartsd tiszteletben másokét, és ebbe beletartozik, hogy nem kommentálod ilyenekkel. Engem aztán nem zavar, hogy te megtaláltad ezt az életmódot és boldoggá is tesz, viszont ez a te dolgod, ez a te életed. Másoké nem az.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:39:02

@fat.acceptance:
Ha nem pótlod a tápanyagokat a megfelelő zölségekkel, akkor valóban felléphet hiánybetegség (ez amúgy húsfogyasztóknál is felléphet, csak náluk szimpla vitaminhiánynak mondják, amíg a vegáknál egészségtelen életmódnak).
Ha egészségtelen, akkor mondd meg, miért a vegánoknál a legkisebb a rákos megbetegedések száma?
És ha már rák: ha a hús olyan jó és hasznos a szervezetnek, akkor a rákos betegek miért nem fogyaszthatnak a kemoterápia alatt? Hm?

fat.acceptance 2013.08.20. 21:46:04

@Noisy Suzy: na. ha zavarbaz egeszsegtelen eletmod-vitaminhiany kulonbsegtetel, ebbol kiindulva megertheted azt is, amit en irtam. kover-nem kover megkulonboztetes is ilyen. amit szabad a vekonynak, nem szabad a kovernek. ha a vekony eszik sokat, akkor hurra hogy van etvagya, rendes ember(a nemveganak csak vitaminhiany), ha a kover, akkor rohadjon meg a dagadek (vegaknal egeszsegtelen eletmod). es akkor vedd eszre, hogy kettos mercet alkalmazol, olyat csinalsz, ami a te temadban zavar. mellesleg en hus zoldseg komboval tudok.fogyni.... a teszta persze kizart, es csak zoldsegen nem tudnek elni. tehat nekem a vegasag nem lenne sehogy sem.megoldas.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.20. 21:59:34

@fat.acceptance:
Értem amit mondasz, de van köztünk egy hatalmas különbség. Engem nem érdekel hogy mit gondolnak rólam, és az sem hogy ha azt mondják hogy egészségtelen.
Én tisztában vagyok az életminőségemmel, a vérképemmel, az életmódom minden erkölcsi és fizikai pozitív hatásával. Mellettem ugyan így van ezzel több milló ember, aki egészséges és boldog vegaként éli az életét.
Engem nem bánt az, ha beszólnak, mert tudom, hogy igazam van. Ellenben te mindenre támadva ugrasz, még akkor is ha a beszélgető partnered egyáltalán nem akar bántani, csupán megosztja veled a gondolatait.
Jah, még eszembe jutott annyi arról hogy milyen drága: a buddhisták és a hinduk születésüktől kezdve nem esznek húst és a világ egyik legszegényebb részén élnek.
Az hogy csak zöldségen nem tudnál élni az nem biológiai tény, hanem a te választásod, amit természetesen tiszteletben tartok.

fat.acceptance 2013.08.20. 22:05:12

@Noisy Suzy: rendben. remek. tovabbi minden jot, boldog eletet kivanok. :)) es nyugodalmas jo ejszakat.

olidin90 2013.08.20. 23:37:03

Nagyon jó ez a blog. Pont jókor leltem rá.
Nagyon el voltam keseredve de erőt ad.
Azzal riogatnak egy ideje, hogy súlyos következményei lesznek, ha nem fogyok le minél hamarabb. Sok sikertelen kísérlet után kezdtem feladni és megcsömörleni. Ez a blog megmutatta nekem, hogy el lehet fogadni a túlsúlyt. Nyilván csak azért ijesztgetnek, hogy engem kínozzanak. Kezdem már belátni. Ezek után én mégegyszer nem fogyókúrázom.

fat.acceptance 2013.08.21. 03:20:30

@olidin90: tegy belatasod szerint. azt kell tenned, amit te szeretnel,annak hatasara, ahogy erzed magad.

PrettyWitch 2013.08.21. 11:54:38

@olidin90: El lehet fogadni a túlsúlyt, de akkor el kell fogadni annak biológiai következményeit is. Én ezzel kapcsolatban inkább hinnék a helyedben az orvosoknak, akik ezekre a következményekre felhívták a figyelmedet, mint a húszas évei elején járó, humán területen tanuló bloggernek.

Ha sokszor próbáltad már a fogyást, de nem megy, kérj szakorvosi segítséget hozzá!

olidin90 2013.08.21. 14:57:48

@fat.acceptance:

Felnyitottad a szemem. Nem hiszek már senkinek. Honnan is tudhatná más, hogy mi a jó nekem? Miért kellene mindenkinek egyformának lenni?

fat.acceptance 2013.08.21. 20:35:33

@olidin90: igy van. egyedul te vagy kompetens a sajat sorsodat illetoen.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.21. 21:03:58

@olidin90:

Szerintem az úrnak akiről a cikk szól, azonnal nemzetközi emberjog védelmi bizottságokhoz kéne fordulnia, és milliókra perelnie a NZ kormányt, amiért őt emberi méltóságában megalázták és diszkriminálták!

olidin90 2013.08.21. 22:07:41

@fat.acceptance:

Na igen én vagyok az aki dönt ,de mivel troll vagyok, így kimondhatom, hogy az egész fogadjuk el a kövérségünket dolog csak önámítás. Az elfogadás csak önmagunk becsapása, a hít, hogy változtatni tudunk pedig erő amivel elérhetjünk a célunk. A cél elérve sincs garancia a boldogságra, de az a tudat, hogy megtettem amit tudtam, már felér egyfajta boldogsággal is. Több trollkodás nem lesz tőlem, de ez a blog nem jó irányt képvisel. Szerintem. De leget, hogy én tévedek.

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.21. 22:56:53

@Noisy Suzy:
Jajistenem, időközben megbántam a kommentem, te még képes vagy és tényleg elhiszed.

fat.acceptance 2013.08.22. 03:03:48

@olidin90: igen, feltunt hogy troll vagy. de celkozonseg az nem. ugyhogy edesmindegy, milyennek tartod a blog altal kepviselt iranyzatot. mellesleg nem vagyok a fizikai teves ellen...de az elfogadas nulladik lepes. sehol nem irtam le, hogy emberek, nehogy dietazzatok, mozogjatok....de aki nem akar es teljesen jol van, arra ne legyen rakenyszeritve...

Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2013.08.22. 11:25:27

www.gabifresh.com/
Biztos ismered már ezt a blogot, ő egy csinos kövér, előnyösen öltözködik, és cseppet sem közönséges vagy polgárpukkasztó,ellenben divatos eléggé követendő példa.

fat.acceptance 2013.08.22. 12:04:47

@Noisy Suzy: na, nem esett jol, hogy elhalmoztunk logikus ellenervekkel a diszkriminativ megallapitasaiddal szemben? :) ertheto. minden jot! "nagyon" fogsz hianyozni. :))

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.22. 12:13:39

Logikus ellenérv? Egyet sem hallottam tőled.
Másolj már be egyet kérlek, mi is volt az?

Noisy Suzy · http://breakingfat.blog.hu/ 2013.08.22. 12:29:29

Egyébként tudod mit? Nem érdekel. Egy logikus, ésszerű gondolat nem hagta el a szádat.
A kigondoltam blogon láttam előszőr hozzászólásod. Akkor azt gondoltam, hogy ez a lány nem lehet ennyire buta, biztosan csak ideges. Ezért szerettelek volna a saját portádon, nyugodtan megismerni téged és a véleményed.
Sajnos rá kellett jönnöm, hogy te csupan a sulyodbol adódó komplexusaid akarod kompenzálni ezzel az agresszív stílussal.
Nagyon sajnalom,mert egyébként egy szép és szociális beállítottságú lány vagy, de így, ezt az életmódot folytatva nagyon szomorú leszel 30 éves korodra.
Ha úgy érzed eljött a felelősség vállalás es a változtatás ideje, keress meg és segítek. Puszi, S

fat.acceptance 2013.08.22. 21:11:34

@Noisy Suzy: van ki segitsen az utamon :) jobbak, megertobbek. ja es olvasd vissza, amiket irtam, talab masodjara megerted oket :) Marciellino hozzaszolasai mondjuk meg jobbak :)

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2013.08.28. 22:30:23

neked jelenleg nincs utad, csak egy lejtő, aminek a végén úgyis szembe kell nézned majd önmagaddal, akár akarod, akár nem.

ott fog majd várni a lustaságod, az akaratgyengeséged, az önámításod, az összes hazugság, amit magadnak mondtál, amit magaddal elhitettél, ott lesz a szenvedő tested, amit tönkretettél, az elfecsérelt életed, annak teljes súlyával és mindösszes valóságával.

ott nem lesznek barátok kegyes hazugságokkal, rosszul értelmezett szeretettel, ott nem lesz kit hibáztatni, nem lesz mire hivatkozni, nem lesz kire címkéket ráaggasztani, ott nem lesz senki rajtad kívül.

nem lesz ez a blog sem, nem leszel húsz éves sem, és semmi sem ment meg majd a felismeréstől, hogy elbasztad.

mert már most elbasztad, pedig taknyos kölyök vagy.

és ha nem ébredsz fel, semmi de semmi nem fog megmenteni attól, hogy kudarcot vallottál az egyetlen és legfontosabb toposzban: önmagadban.
se én, se a barátaid, se az oly nagyon vágyott elfogadás, mint első lépés, senki.

elárulom, még hogyha le is fogynál se lennél boldog egy percig sem.
rossz a cél, az van.

a válaszodra ne pazarolj karaktert, engem se meggyőznöd, se legyőznöd nem szükséges, magadat viszont annál inkább.

fat.acceptance 2013.08.29. 00:10:55

@LadyCarambole: megbaszhatod, az igazsag az :)) nem vagy birtokaban semminek, ami alapjan eldonthetned, hogy van-e utam vagy hova vezet. :) ehhez te nem vagy senki. nem tudod jobban azt, amit nekem kell tudnom.nem tudhatod, elvegre nekem kell tudnok :) csak egy idegesito kis senki vagy,aki probalja megideologizalni az utalkozasat. hat, nem jott be :)
süti beállítások módosítása