Manapság egyre többet találkozom ezzel a hozzáállással. Megvetik azt, aki nem szeret sportolni, akinek nem az a fő hobbija, hogy izzad 1-2 órán keresztül.

Nem értem, miért ez a lenézés, miért ez az ellenszenv. Attól, hogy nekem más a hobbim, más dolgokat szeretek csinálni, miért kellene kevesebbre tartani engem?

Mindenki mást szeret csinálni. Másban leli az örömét. Az emberek különbözőek. Ezt bizony el kéne fogadnia annak, aki eddig nem tette, különben sanyarú élete lesz, mivel soha nincs olyan, hogy a másik pont azt szereti és tartja értékesnek, amit ő maga is. Én is elfogadom, ha valaki szeret sportolni, mert az az ő élete. Örülök, hogy talált valamit, amit szívesen csinál. Így kéne hozzáállni mindenkinek a másikhoz. Neki az a hobbija, nekem ez, a harmadiknak amaz. Mind megfér egymás mellett.

Ráadásul az egész annyira álszent! Aki vékony, de nem sportol, és esetleg olyan mázlista is, hogy zabálhat akármennyit, nem hízik... azt nem ítélik el. Elvégre vékony, akkor mindent jól csinál, nyilván. Pedig lehet hogy a veletek szemben utazó vékony ember sem szereti a sportot, sőt, nálam is jobban ódzkodik tőle. De biztosan tudom, hogy őt nem vetnék meg zsigerből. Mert vékony, tehát neki szabad zabálnia, szabad utálnia a sportot.

Kettős mérce. Ami az egyik embert szánalmassá teszi ezen egyedek szemében, attól más nem lesz az. Miért? Mert vékony.

Nézzetek magatokba egy kicsit! Nem attól lesz valaki értékes, hogy sportol. Az ember értékét nem a hobbija határozza meg. A vékony ember sem értékesebb azért, mert sportol. És én sem vagyok kevésbé értékes amiatt, hogy nem sportolok.

A bejegyzés trackback címe:

https://embracethefat.blog.hu/api/trackback/id/tr815434180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marciellino 2013.07.30. 15:33:08

Ja, gondolom, az összes jóindulattól virágzó, okos kommentelő majd' megszakad a sok sporttól, és minden ember, aki nem túlsúlyos, minimum atléta. Arról nem is beszélve, hogy csak saláta meg bioköles a kaja. Én nem sportoltam semmit 8-9 napja, valaki jól szidjon le érte, szinte vágyom rá.

fat.acceptance 2013.07.30. 15:35:45

@Marciellino: Pontosan. Ugyan már, te vékony vagy, nem fognak leszidni. Hogy gondolhatsz ilyet?! Te tökéletes vagy (na jó, ezt nem iróniából :DD), és remek, ne hallgasd el előlük, hogy szeretsz futni... Bár ha nem akarsz rajongókat, akkor lehet okosabb elhallgatni. :D

kiraaaaa 2013.07.30. 20:12:47

Te genetikailag vagy hülye, vagy gyakorolsz?
Sportnak vannak más mellékhatásai is, mint a soványság, kevesebb orvosi kórság. Esetleg jobb közérzet? Egészségesebb utód(ok), bár ez nálad engedélyköteles kell,hogy legyen.

fat.acceptance 2013.07.30. 20:35:44

@kiraaaaa: Ennek az égvilágon semmi köze nincs a bejegyzéshez. :D Nem vékony mindenki, aki sportol. Ahogy nem dagadt mindenki, aki nem sportol. Nem egészséges mindenki, aki vékony. És nem beteg mindenki, aki dagadt. Szóval ennyi.

Krisz_ti 2013.07.31. 15:05:56

Sportolni csak úgy lehet igazán, ha a késztetés saját magadból jön. Ezt pontosan tudom én is. Rég elmúltam 18, azóta ha engem valaki felszólít, hogy sportoljak, annak simán vissza szoktam szólni ,hogy nem vagyok a gyereke, majd megyek és csinálom, ha én úgy akarom. Ez nem azt jelenti, hogy ha nem mondják, akkor nem is csinálom, csak kikérem magamnak, hogy utasítgassanak. Sokan ezt nem értik és olyan dolgokba szólnak bele, amihez semmi közük. Ha más mondaná nekik ugyanezt, ők ugyanúgy fel lennének háborodva rajta.
Egyébként nagy fába vágtad a fejszédet ezzel a bloggal, de főleg az nlc-vel. Ott olvasva nagyon nehezen tudtam visszafogni magam, hogy be ne szóljak, de nem akarok feleslegesen veszekedni. Az ilyen emberekkel ez úgyis csak idő és energiapazarlás, nincs értelme.
Sok sikert a bloghoz és az önelfogadáshoz, remélem, eléred, amit szeretnél. :)

fat.acceptance 2013.07.31. 15:18:48

@Krisz_ti: Igen, örülök, hogy újfent megért valaki. :) Az utasítgatáshoz tökre nincs joguk, és ezt nem látják be, sőt, azt hiszik, jóindulatúak és nagyon sokat segítettek.. ez az, ami kissé idegesítő.

Mindenesetre köszönöm, hogy írtál ide és a jókívánságokat! Neked is minden jót :)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2013.08.01. 01:16:30

Neked nem elsősorban a fogyás miatt ajánlanám a sportot - arra ott van a bélféreg, mint természetes gyógymód -, hanem mert levezetné a folyvást gyűlő frusztrációd. Bár igaz, ehhez nem kell feltétlenül sportolnod, elvégre egy flaska sósav is megteszi...

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 06:28:38

Hajnali böngészgetés közben akadtam a blogodra. Teljesen fel vagyok háborodva a hülyeségeden, amit most kiírok magamból, bár valószínűleg törölni fogod a hozzászólásom. Ha nem is törlöd, érdemi válaszra nem számítok, arra nem vagy képes.
Gusztustalannak tartalak. Nem a súlyod, a hurkáid, az egész testképed miatt, mert tudod mit? A fürdőruhás képektől eltekintve (amik azért tényleg visszataszítóak) nem is néznél ki ennyire rosszul.
Emiatt a hozzáállás miatt tartalak gusztustalannak. Amiért ámítod önmagad és másokat is önámításra akarsz buzdítani a fenenagy elfogadással takarózva.
Amit csinálsz, az egészségtelen, mentálisan és a szervezetedre nézve is. És az, hogy ezt az abnormális elképzelést (hogy kövérnek lenni jó) le is akarod nyomni mások torkán.
Elárulok neked valamit. Áprilisban 135 kg voltam. Júliusban már 115. Tudod mit csináltam? Nem nassoltam. Úgy fogytam 20 kilót, hogy különösebben nem tettem érte, csak próbáltam kevesebb kenyeret és csokit enni. És tudod mi történt? Erőt adott ahhoz, hogy elkezdjek sportolni, és egészségesen enni. Mostanra a napi kajám nagyjából párolt zöldség és nyers gyümölcs, hetente 3-szor járok trx-re. Már most sokkal jobban érzem magam, és így, hogy megvan az egészséges és ideális heti 1,5 kilós fogyás, egyre jobban!
Nekem ez ad önbiztalmat. Ettől jött meg az önbecsülésem. Hogy szakítottam sok év önsajnálattal, lustasággal és zabálással és kezembe vettem az életem. Büszke vagyok magamra, sőt a családom, az edzőm, a munkatársaim és barátaim is.
Te mire vagy büszke? A fürdőruhás képeidre? Azt gondolom hogy minden amit csinálsz csak önámítás.
Nagyon szomorú leszel majd, amikor egyszer nem anyu és apu fog pénzelni és dudujgatni, hanem neked, felnőtt nőként kell majd állást keresned, és igenis el fognak utasítani a súlyod miatt. Azt mondod ügyvéd akarsz lenni. Én nem kérnélek fel képviselőmnek, tudod miért? Mert egy ügyvéd sugározzon erőt, jellemességet és magabiztosságot. Te nem rendelkezel ezekkel. Sajnállak, mert az irreális elképzeléseid miatt sokkal tovább tart majd amíg belátod, hogy te vagy az az autós aki mindenkivel szemben megy az autópályán.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 07:16:21

Visszaolvastam a hozzászólásom és látom, hogy kihagytam valamit.
Az, hogy még ki is jelented, hogy viszolyogsz a sportolástól, és hogy azt gondolod, hogy nem gáz utálni a sportot, egyenesen felháborító és visszataszító!
De meg is fogod kapni a büntetésed a hülyeségedért: olyan keringési problémáid lesznek már 30 éves korodra, hogy ihaj.
Ami meg az esztétikát illeti: nem mindig a durván vékonyaknak áll a világ, általában elítélik azokat a lányokat, akik vékonyak de puhányak. 15 pasival együtt szoktam várni a céges buszt, minden reggel 30 combvillantó kisnadrágos lány megy el előttünk a buszmegállóban. Azt vettem észre, hogy a pasik kimondottan nem bírják azokat a csajokat, akik vékonyak, de minden lépésükkor bokától p.náig beremeg a lábuk, mert nincs bennük semmi tömény hús vagy izom, csak puha lötty az egész.
Sportolni kell és sportolni jó. Ezt minden ember tudja 80-as iq felett.
Neked mennyi van?

fat.acceptance 2013.08.01. 08:22:29

@Hihetetlen Hitetlen: persze, kell.ami nem jelenti azt, hogy imadnom is kell. egy szintig szeretem, ha magamtol csinalom, de az ilyem nyomas lebenit. szoval koszi, brutalis intoleranciad ujabb par napra tavoltart tole. az, hogy esetleg sportolok...vagy dietazok...az tol mellekes, mert ez az elvrol szol! senki ne erezze magat bunosnek amiert nem szeret valamit, amit szeretni kene. ez az alap. mindenki szeresse, amit akar. tudom, h sportolni kell, de attol meg nen szeretem. azt asszem 80 iq alatt is tudni szoktak, hogy minden ember mas, mast szeret. es ezt illik tiszteletben tartani. en is dietazom, es? itt most rohadtul nem ez a lenyeg. szoval. te sem voltal kepes felfedezni a lenyeget, megtalalni az ertelmet...amivel allj be a hosszu sorba, azok soraba, akik itt mind hulyek. az empatia meg nem olt meg senkit....nem, tovabbra sem itelek el senkit, amiert mast szeret! ja es fikarcnyit sem er az, h sportolsz es fogytal, ha tovabbra is ilyen blogokon valo frocsogessel probalod jobbnak erezni magad.pedig szimplan a sportolastol, fogyastol nem vagy ertekesebb
semmivel. a frocsoges miatt viszont gaz vagy.es lehet tudod, hogy ugyvedkent szamit a tudas is, vagy mi fene, amiert az ember gebed ot evet....

If You Seek Amy 2013.08.01. 11:56:54

@fat.acceptance: De te még nem vagy ügyvéd. Lehet nem is leszel. Majd akkor lebegtesd ennyire a szádat, ha már le is tettél valamit az asztalra, mondjuk befutottál a szakmádban. A jogászdiploma megszerzéséhez csak jó nagy segg kell (kétségtelen, hogy ebben azért előnnyel indulsz), amin lehet ülni, míg bemagolsz többezer oldalt. Nagy cucc.

fat.acceptance 2013.08.01. 12:05:35

@If You Seek Amy: mar hogy ne lennek? a veremben van. ehhez ertek.ezt akarom csinalni. hivatas, nem munka. jah es ha ennyire nem nagy cucc hajra, probald ki :D kivancsi vagyok, egyaltalan egy vizsgaidoszakig kitartanal-e.

If You Seek Amy 2013.08.01. 12:31:00

@fat.acceptance: mint említettem, én gépészmérnök vagyok, és a szakmámban dolgozom. Ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok, nekem nem csak olvasni kellett tudnom, hanem ide azért kell az az általad sokat emlegetett, bár számodra teljesen ismeretlen intelligencia is. Ha már így gondolkozol, akkor próbáld ki TE, milyen 90 férfi között egyedüli nőként gépészmérnök szakra járni. Te nemhogy az első vizsgaidőszakig nem jutnál el, hanem az első beszólásnál otthagynád az egészet a francba :D Én normál testalkatú nőként kaptam az ívet 4 éven keresztül, de nem indítottam blogot, hogy úristen, megjegyzéseket tesznek rám, mindenki mekkora geci, pszichiáter se kellett hozzá, de még csak meg sem fordult a fejemben, hogy egyáltalán figyelmet szenteljek nekik.

fat.acceptance 2013.08.01. 13:16:04

@If You Seek Amy: talan kicsit mas a multad, te nagyon okos. olyan beszukult vagy h az hihetetlen. amikor valaki a fel eleteben nem.szerette magat, azt gondolom, kicsit mas...

p.m.s. 2013.08.01. 14:48:35

Olvasgattam, azt írtad depressziós vagy. Azt még senki nem mondta, hogy a sport hatásos depresszió ellen? Nem elméleti dologról van szó, pár éve én is benne voltam, elég mélyen, és a gyógyszerek mellett a sport segített. Pár hónap múlva el is hagyhattam a tablettát, de azóta is, ha tunyulok erősödik a depresszióm.
A másik. Szerinted mindenki, de legalábbis az emberek többsége utálja a kövéreket. Ez hülyeség. Azt utálják sokan, ha valaki nyavalyog, kifogásokat gyárt, bűnbakot keres. Voltam kövér, és simán vállaltam, hogy azért vagyok dagadt mert többet eszem és kevesebbet mozgok, mint kéne. De ezt elég kevés kövértől olvastam/hallottam még.

fat.acceptance 2013.08.01. 15:02:14

@Pms: Nekem nem segít a sport, másfél évig csináltam rendszeresen, nem lett tőle jobb semmi. A gondolatától is csak frusztrált leszek, az elvárásoktól is, és igazából mindenféle elvárás ezzel kapcsolatban csak mélyít a depresszión. Szóval sajnos nálam ez nem működik.
Egyébként én is vállaltam. De a függőség kialakulásáról nem tehettem. Ugye, csecsemőként, vagy 4 évesként, vagy 8 évesként vagy stb., szóval kisgyerekként a határok kiszabásával stb. a szülőknek kéne foglalkoznia, mert ha olyan a gyerek, pont leszarja. Sehol nem írtam, hogy nem azért lettem ekkora, mert zabáltam. De, azért. Viszont a gyerekkori evésfüggőség kialakulása egész más mint pl. az, ha valaki felnőttként alkesz lesz vagy csak kajában elveszti a kontrollt...ami elvész, azt meg lehet találni. Ami soha nem volt, azt nehezebb összerakni.

p.m.s. 2013.08.01. 15:16:35

Gyerekként is kövér voltam, 14 éves koromig. Nem kicsit, nagyon. Felnőttként mindenki felelős a saját életéért. Persze, lehet a szülőket hibáztatni, csak értelme nincs.
Amúgy a diétákban, életmódváltásokban nem hiszek, nekem egyik se jött be. Akkor fogytam le normál súlyra mikor úgy döntöttem, kapja be az összes okoskodó, nem érdekelnek a kutatási eredmények. Úgy csináltam, ahogy nekem jó volt, a kajámtól minden fogyózó infarktust kapott volna, és mégis sikerült. Általánosan elfogadott, hogy a reggeli fontos, az esti evés hízlal. Én délig szinte csak kávét iszom, hol cukorral, hol édesítővel, de ha úgy alakul éjjel még simán pizzázok. Nekem ez vált be, ehhez nem kellett magamra erőszakolni semmit. Mozogni pedig csak pár hónapja kezdtem, annak semmi köze a fogyásomhoz. Találtam olyat, ami kompatibilis a lustaságommal, nem kell eljárnom, ha van 15 percem és kedvem csinálom, ingyen van, és sikerélményt ad.

fat.acceptance 2013.08.01. 15:19:13

@Pms: Naná, hogy felnőttként igen. De ami kialakult függőség az attól még van. Attól még le kell győzni valahogy.
Egyébként gratulálok, ez nekem tényleg nem menne. Epekövem alakult ki (volt 3 hét a szalagavatóm előtt, amikor szinte semmit nem ettem, és ez a brutális koplalás tette tönkre), emiatt nem éhezhetek és túlenni se szabad. (Bár utóbbitól ritkábban fáj, de előfordult olyan is) Szóval nem nagyon éheztethetem magam, főleg nem éhgyomorra kávéval, mert akkor megint kialakul, és hát, csúnyán fájdalmas tud lenni. (Ha mégis úgy alakul hogy egész nap nem tudok enni, akkor estére már minden bajom van, úgy fáj az epém.)

p.m.s. 2013.08.01. 15:27:14

Eszemben sincs, hogy erre biztassalak, mindenkinek más jön be. Az a nehéz, amíg megtalálod, neked mi a jó. Utána sima ügy :)

fat.acceptance 2013.08.01. 15:30:19

@Pms: Hát, az a helyzet, hogy amikor belső késztetésre jön, így is van több minden, amit élvezek. De ez a kényszer, muszáj, kell, elvárás stb. leblokkol. Ezt kéne legyőznöm előbb, hogy ne kényszerből csináljam, és ne az jusson eszembe miközben csinálom hogy "na, ebből ennyi perc a jó" "ennyi kilométer a jó" "ennyi alkalom az elvárt"... és akkor rendben is lennék.

p.m.s. 2013.08.01. 15:54:38

Nincs elvárás. Max. amit te állítasz fel. ha 5 perchez van kedved legyen annyit, ha 5 fekvőtámaszhoz a falnál, akkor annyi. Kit érdekel, más szerint hogy kéne?

fat.acceptance 2013.08.01. 15:56:34

@Pms: Persze, ésszel tudom ezeket, csak sajnos érezni mindig mást érzek. :( Pedig szeretném végre teljes lélekkel átérezni azt, hogy nem mások elvárása szerint kell cselekedjek. Egyelőre akadályoz ebben depresszió meg ilyenek, de már kezelésbe lett véve ez is, remélem, sikerül átprogramoznom majd ezt is, hogy ténylegesen érezni is ezt érezzem, ne csak próbáljam elhitetni magammal, miközben elvileg tudom. :)

fat.acceptance 2013.08.01. 15:57:29

@fat.acceptance: Mert hogy van még egy erős összehasonlítási kényszerem is... Ami okozza azt is, hogy hajlamos vagyok a külső okoskodásokat elvárásként értelmezni. És mondjuk ha a környezetemben más többet csinál, akkor az enyémet már szarnak érzem, hiába csinálom.

p.m.s. 2013.08.01. 16:18:29

@fat.acceptance: Erről kéne leszoknod. Anno, mikor elkezdtem futni regisztráltam egy oldalon, ahol futók vannak többségében, olyanok, akiknek 20 km egy sima edzés. Én úgy kezdtem, hogy 1 perc futás, 2 perc séta, és ettől is elfáradtam. Annyi biztatást, segítséget ritkán tapasztaltam, mint ott.
Most fegyencezek, ugyanezt tapasztalom. Azok, akik profik, lenne mire nagyképűnek lenniük a legritkább esetben azok.

fat.acceptance 2013.08.01. 16:20:41

@Pms: Nekem egy félóra az alap mondjuk, de ami nekem már futás kategória, az a jobbaknak kocogásnak számít inkább. :) Igen, tudom, hogy ezen kell változtatni, és azon vagyok!

p.m.s. 2013.08.01. 16:27:45

Az az alap amennyit te csinálsz. Ha túl magasan van a léc a kudarc elveszi a kedved, és abbahagyod. Legalábbis velem így volt. Legyen a fél óra a hosszú távú cél.
Fekvőtámasznál elsőnek 5 ment a falnál, ma a nőiből megvan a 10. Ha rendessel kellett volna kezdenem hagyom a fenébe. De így nemsokára meglesz.

fat.acceptance 2013.08.01. 16:31:21

@Pms: Értelek. De látod, ezek belülről jönnek, amiket írok. De ahogy leírod, az van bennem, hogy persze, ennek így kell lennie, az enyém az alap... csak aztán jön az összehasonlítási kényszer. De ezek olyan mély lelki problémák, amiken a pszichoterápia remélem segít majd, persze, addig is igyekszem átállítani a gondolataim, csak nem mindig megy. :)

p.m.s. 2013.08.01. 16:41:35

Nem tudom, segít-e, elég szkeptikus vagyok, de egy próbát megér.
Ismerős érzés amiről írsz, nekem az idő hozott változást. Jó lenne ezzel a hozzáállással 20 évesnek lenni, de erről lekéstem.

fat.acceptance 2013.08.01. 16:56:43

@Pms: Remélem az idő is segít, de az illető pszichiáter nagyon jó szaktekintély, és volt már "ülésünk", így már hiszek a dologban. Mielőtt megismertem, én is szkeptikus voltam. De hát muszáj, annyi féle és mélységű szorongásom, problémám van, amik mind összefüggnek, és egyik erősíti a másikat... hogy ezt muszáj így kezelni. Nem egy, nem két dologról van szó, és egyedül nem megy kézben tartani a változást.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 17:50:38

Úr isten, te mekkora igazi gyökér vagy.
Dagadtnak lenni jó, sportolni szar, leblokkolok az elvárásoktól, majd a b.zi haverom bevéd ha bántanak...
Nőj már fel az istenit!
Ha annyi elvárástól "leblokkolsz", hogy egy edző megmondja hogy 20 percig kocognod kell, akkor hogy akarsz elvégezni egy 5 éves egyetemet???
Kifogás az kurva sok van, de ész, és realitás az semmi.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 17:54:29

Az meg ne haragudj, de kkülön vicc hogy 18 évesen EPEKÖVED van. Ezt a zsíros, szénhidrát dús ételeknek köszönheted.
És elárulom, ez egyre rosszabb lesz. Majd jön a viszér, a légszomj... Ja, és a legveszélyesebb kór: a pókhálósp.nájúság. Mert hogy bizony egy faszi sem akar majd megd.gni amíg ilyen vagy, az fix.

fat.acceptance 2013.08.01. 18:00:01

@Hihetetlen Hitetlen: 21 éves vagyok, és az epekövem már nincs meg. :D És mint írtam, a 3 hét koplalástól alakult ki többek közt.

Nem az edző mondja meg, hanem mindenki meg akarja mondani. De... inkább ne járj ide, ha lehet, ha úgysem érted amit írok. Az ész és realitás nálad hiányzik, így nem fogsz felfogni itt sem semmit.

Mellesleg egy létező betegség, a depresszió, az nem kifogás, hanem létezik...

fat.acceptance 2013.08.01. 18:01:31

@Hihetetlen Hitetlen: Ja és nem lesz rosszabb, nem leszek ennél több, mert odafigyelek rá. Amúgy is fogyóban vagyok. Mert ugye attól még, hogy egy embert meglátsz valamekkoraként, nem biztos, hogy most hízott fel ekkorára és ez a legtöbbje, vagy éppen fogyott már x kilót... De persze akinek nincs esze, mint te, ebbe nem gondol bele. ahogy az sem reális, hogy valaki egy adott súlyon van, akkor bizonyára x éven belül ekkora és akkora lesz. ezt csőlátásnak hívják.

És ez is tévedés, meglepődnél, milyen sok ajánlatot kaptam! :DDDD

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 18:04:40

@fat.acceptance:
Az epeköved azért alakult ki, mert állandóan zsírral eteted magad, az epehólyagod elönti az epe ami a nagy mennyiség miatt nem tud rendesen távozni és bekövesedik.

A depresszió meg létező. De egy újgazdag dagadt kis liba, aki vigyorogva reklámozza a zsíros testét, az nem depressziós.

fat.acceptance 2013.08.01. 18:06:32

@Hihetetlen Hitetlen: Diétázom.

Nem vagyok újgazdag liba, bár az lennék. :DDDD Vigyorgok, mert szeretnem kell magam. Mégsem lehetek örökre depressziós... egyébként pedig az orvos talán jobban tudja mint te. Szóval... egyébként ha nagyobb is lennék, ahhoz sem lehetne egy rossz szavad sem. Az én életem, a te életed pedig a te életed. Az én kövérségem a te életedre semmilyen hatással nincs, ezért fröcsögni sem kéne. Nyugodj meg szépen, és menj vissza a sajátjaidhoz.

fat.acceptance 2013.08.01. 18:08:29

@Hihetetlen Hitetlen: Különben is, nem mindegy neked? Olyan képet teszek fel, ami nekem tetszik. Nincs beleszólásod, és ha nem tetszik, talán ne járj a blogora. Borzasztó aberráltság kell ahhoz, hogy az ember azzal foglalkozzon folyton, amit utál... elég nagy szarban lehetsz. Én is van, amit utálok, de nem érzek késztetést arra, hogy folyton oda járjak, ahol azzal találom szemben magam, jól felhúzzam magam és aztán fröcsögjek. Aki erre késztetést érez, az beteg és segítségre van szüksége.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 18:13:11

@fat.acceptance:

Mégis vagy 100 hozzászólást hagytál hátra a kigondoltam blogon - ott is jól kiröhögtetted magad.

"Az én kövérségem a te életedre semmilyen hatással nincs" - de igen. Mert pont az ilyen kifogásokat kereső gusztustalan, lusta, magukból mártírt csináló állatok miatt ítélik el a magukon változtatni akaró túlsúlyos embereket is.

fat.acceptance 2013.08.01. 18:38:51

@Hihetetlen Hitetlen: Egyébként kikérem magamnak a nevében is. Az illető nem a haverom, hanem a legjobb barátom! Nagy különbség.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 18:45:31

@fat.acceptance:
Még szánalmasabb így, hogy az egyetlen férfi akit közel tudsz tartani magadhoz, az b.zi.

fat.acceptance 2013.08.01. 18:47:32

@Hihetetlen Hitetlen: Ezt honnan veszed? Abból, hogy ő szerepel a blogon? :DDDD Okos, akkor nyilván más ember nincs is az életemben. FÚ!! Ez aztán egetverő ész és realitás. Ja, igen, szóval vannak bőven mások is. :D

fat.acceptance 2013.08.01. 18:48:46

@fat.acceptance: Egyébként sem értem, hogy ez mitől tenné szánalmasabbá, hogy meleg, de... a homofóbokat nem akarom és soha nem is akartam megérteni. :) Sanyarú egy élet a tiétek.

kiraaaaa 2013.08.01. 18:52:44

Szerintem írd ki a blogod elejére, hogy csak azok olvassanak, akik veled értenek egyet.
Mást nem hallgatsz meg, nem fogadsz el véleményt, ha az a tiedével ellentétes.
A világ legnagyobb átverése vagy ezzel az "értsünk meg és fogadjunk el dumával".

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 18:55:36

@fat.acceptance:
És abból a nagy tömegből nem mondta még senki, hogy el kéne kezdeni mozogni?

Miért sanyarú attól az életem, hogy nem barátkozom buzikkal?

fat.acceptance 2013.08.01. 18:57:32

@kiraaaaa: Neked is szép estét! @Hihetetlen Hitetlen: Támogatnak abban, amit kitűztem célul. És ettől jó barátok. Attól sanyarú az életed, hogy utálkozol. Az utálat pedig negatív energia, rombolod saját magad a sok-sok utálattal... nincs értelme, de nyugodtan rombold magad. Viszont hagyj ki belőle mást, aki nem kíváncsi az utálkozásra!

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 19:01:12

Szerintem benned sokkal több az utálat.
Utálsz engem, meg az egész világot, mert annak látunk ami vagy (egy lusta disznónak) és utálod magad, mert gyenge vagy a változtatáshoz.

Btw mi a célod?
H c.gány meg b.zivédő ügyvéd legyél?

Alkotmányjogra kéne amúgy ráfeküdni. Az a bő sötét talár slankít.

fat.acceptance 2013.08.01. 19:02:44

@Hihetetlen Hitetlen: Nem utállak. :) Csak nem tartalak normálisnak, de az más kérdés. És nem vagyok gyenge, épp a változás útján vagyok, csak ugye, ezt nehéz megérteni, fröcsögni agy nélkül is lehet.

Igen, többek közt. :) De a bloggal az a célom, hogy elfogadjam magam, és segítsek azoknak, akiknek erre szüksége van.

Az alkotmányjogot eddig nem csíptem, de hátha ebben a félévben. :D Inkább a polgári jog felé húzok.

fat.acceptance 2013.08.01. 19:05:04

Abban van sok utálat, aki képes mások blogjára csak azért feljárni, hogy fröcsögjön. Az ilyen emberben brutálisan túlteng a sok gyűlölet, amit érez. Minden szavadból ez jön le. ÉS így élni borzasztó, a legborzalmasabb. Sosem leszel nyugodt, ha mindenkit utálsz. Mindig lesznek cigányok, buzik, dagadtak, zsidók, mindenféle típus... ha mindig utálsz valakit, vagy mindenkit, akkor sosem fogsz megnyugodni, sosem lehet békés életed ilyen gyűlöletteli módon. De ha neked ez jó, hát csináld. Viszont gyűlölködj ott, ahol vevők rá. :) Ez a blog csupa szép érzés tárháza. A gyűlölet nem fér meg itt. Az utálat sem!

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 19:09:38

@fat.acceptance:

Szerintem ha szétnézel a hozzászólások között, láthatod hogy ez nem a szeretet háza, inkább egy ótvar retyó, amit mindenki összehányt a látványodtól.

És már elmondtam kerek perec hogy mi a bajom veled, de a nagy önimádó önámításban nem tudod felfogni.

fat.acceptance 2013.08.01. 19:11:39

@Hihetetlen Hitetlen: Sokan nem akarnak leállni ilyenekkel vitatkozni, de e-mailben rengeteg elismerést kapok, meg privátban. :) Egyébként meg arról nem tehetek, hogy kik hogy fröcsögik szét a bejegyzéseket, az alaphelyzet szép lenne, ha normálisak lennének az emberek.

Elmondtad, csak épp baromira nem igaz, amit állítasz. :D És különben is, ha bajod van velem, minek írsz ide? Miért érzel késztetést arra, hogy utálkozz mások blogján? Nincs jobb dolgod? Nincs életed?

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 19:16:28

@fat.acceptance:
De van. Ma éppen 10 órát dolgoztam, a fáradtságos szellemi munkámmal pedig eléggé kifullasztottam magam ebben a melegben.
Azért vagyok itt, hogy a képeidet nézegetve egyre jobban tudatosuljon bennem, hogy milyen fontos a fogyókúra.

fat.acceptance 2013.08.01. 19:18:16

@Hihetetlen Hitetlen: Mellesleg ha nem lennének komoly önértékelési problémáid, ez utálkozás nélkül is menne. :) Szóval javaslom, dolgozz rá a lelkedre is, különben vissza fog menni minden kiló! Tapasztalat. Utálatból nem lehet várat építeni, ahogy szarból sem.

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 19:19:07

@fat.acceptance:
Köszönöm szépen.
Hála a te fürdőruhás képednek lemondtam a vacsoráról.

kiraaaaa 2013.08.01. 19:19:13

@fat.acceptance: bloggal akarod elfogadtatni magad, de kivel?
A világgal? Én leszarnám a világot, ha a barátaim, mint ahogy írod, elfogadnak.
HA meg kiteszed magad a húspiacra akkor nyeljed le, mert úrinő nem köpköd:)

fat.acceptance 2013.08.01. 19:22:33

@kiraaaaa: Magamat akarom elfogadni elsősorban. Másokkal azt akarom megértetni, hogy ilyenek miatt bunkózni valakivel GÁZ. A blog alapvetően segíti az önelfogadásom folyamatát, és másoknak is segíthet benne, ha látják, hogy van, aki felvállalja magát. :)

fat.acceptance 2013.08.01. 19:23:08

@Hihetetlen Hitetlen: Szenvedj csak, grat. :D Így nem fogsz elérni semmit, a koplalás ugyanis kontraproduktív....de hát ha neked eredménytelenség kell. :)

Hihetetlen Hitetlen 2013.08.01. 19:26:23

@fat.acceptance:
Igazad van, amit te csinálsz az sokkal jobb. Semmit.

fat.acceptance 2013.08.01. 19:29:08

@Hihetetlen Hitetlen: Honnan veszed? :) Szerinted a blogból áll az életem, és amit itt látsz, az a minden és mindenki? Hát akkor elég hülye vagy! :) Diétázok, de ez nem jelenti azt, hogy a blog nem kell, és hogy az önelfogadás nem kell.

fat.acceptance 2013.08.01. 23:12:02

@Hihetetlen Hitetlen: Látom ezzel a kérdéssel már nehezen tudsz megbirkózni. :)

Archenemy 2013.08.02. 03:48:07

@fat.acceptance: hint hint
az önelfogadás egyik fontos állomása, hogy belátjuk, hogy nem mindenki fog elfogadni

www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=320

olvasd ám el, mert kikérdezlek :)

fat.acceptance 2013.08.02. 07:56:54

@Archenemy: nem kell mindenkinek elfogadnia. de egy olyan alapszinten türjön meg, hogy nem bunko velem.

bungics (törölt) 2013.08.04. 17:08:23

Visszanéztem hozzád.
Nem értem miért lovagolsz mindig ezen a sport témán. Millió ember van, aki nem szeret és nem is csinálja. Vékony, kövér egyaránt. A Föld néhány milliárd lakója az sem tudja mi az. A kövérség és sportolás között nincs egyenes arány. Változatlanul nem értem a blogod célját, mert amikről írsz az nem a kövérség elfogadására való biztatás. Csapongsz, sztereotípiákat puffogtatsz.
Szerintem akkor fogod magad elfogadni, ha felhagysz ennek a blognak az írásával, mert már leszarod, hogy ki mit gondol.

fat.acceptance 2013.08.04. 17:21:55

azert irok ezekrol, hogy aki hasonlo cipoben jar, lassa hogy nem csak intolerans hangos okoskodok, hanem elfogado emberek is vannak. segiteni akarok es kozben kifejezni a velemenyem. felvallalni magam, h masnak is menjen.

TGabi 2013.08.20. 13:39:29

Igaz:) Az emberek sem teljesen normálisak: mióta fogytam 30 kg-ot, egyből kedvesebb-okosabb-szebb, stb. lettem. Pedig dagin sem voltam silányabb ember. Ez kit minősít?

Nem hiszem, hogy a kövéreket:(

fat.acceptance 2013.08.20. 14:54:09

@TGabi: bizony, hogy nem oket... nem a kulso jegyeknek kene meghataroznia egy ember erteket.

gabcigirl 2013.10.20. 18:23:52

@If You Seek Amy:

Én sem vagyok kövér és csomó mindenben nem értek egyet a blog szerzőjével. De! Iszonyatosan tenyérbemászó az a nagyképű tahóság, amit te itt reálértelmiségi-szerűségként megengedsz magadnak a humán beállítottságú emberekkel szemben.

Nem érdekel, hogy a mérnökök állandóan sztárolják magukat és el vannak szállva maguktól. Érzelmileg általában mindegyik sivár és tök tapló. Gratulálok, hogy sikerül tovább erősíteni a sztereotípiákat :s
süti beállítások módosítása