Nyugodtan írjatok. Jöhettek, ahányan csak akartok. De nem számít, amit írtok.

A testemet tisztelem, mert ez az egy van. Ebben élek, ezt használom. Ezért szeretnem kell.

Bárki, aki mást mond, nem számít. 

Írhattok bármilyen csúnyát, degradálót, vagy kioktatót, az nem érdekes. Ti sem vagytok érdekesek. Csupán utálkozni jártok valahova, ami rólatok állít ki szegénységi bizonyítványt. A saját bizonytalanságotokat próbáljátok legyőzni így és nagyon rossz úton jártok. Nem lesztek előrébb az életben azzal, ha másokat utáltok. 

Nincs szükségem divattippekre és életvezetési tanácsokra. Halad az életem, dolgozok, tanulok, szeretem a barátaim és a családom. 

Nem számítotok SEMMIT SEM. 

Ne várjátok el viszont, hogy ha utálattal és lenézéssel közelítetek felém, akkor én minden alkalommal mosolyogni tudok. Ember vagyok én is, vannak jobb és rosszabb napjaim. 

De én legalább próbálok jobb lenni. Keményen küzdök azért, hogy elfogadjam magam, segítek, hogy ez másnak is menjen. Megvédem azt, akinek védelemre van szüksége és erre teszem fel az életem. Én jó ember vagyok, ti hogy számoltok el magatokkal? 

Ha ti késztetést éreztek arra, hogy utálatos dolgokat írjatok másoknak, attól nem én leszek rossz. Az a ti saratok. Tehát akárhány negatív vélemény is kerül a blogomra, nem ér semmit. Nem legitim és nem érvelhettek azzal, hogy mindenki így gondolja, tehát tény. 

Nem gondolja így mindenki. A TI negatív véleményetek nem tény. Csak próbáljátok magatokat jobbnak feltüntetni azzal, hogy tényként állítotok be valamit, mintha nem tehetnétek ellene. Hát de, tehettek. Senki nem születik úgy, hogy utálni fog másokat. A gyűlölet választás kérdése. Ti ezt mind választjátok És aki az utálatot és gyűlöletet, mások megalázását választja, az rossz ember. A rossz ember véleménye pedig mit sem ér. 

Minden jót! :)

Sziasztok!

Hányszor hallottuk vagy olvastuk már, hogy mi előnyös egy kövér nő számára és mi nem? Bizony, én sem tudnám már megszámolni... 

Törd át a magazinok korlátait! A stílus nem méretfüggő. Viselj nyugodtan (főleg negyven fokban) forrónadrágot, testre simuló felsőt, miniruhát, haspólót, miniszoknyát, csíkos cuccokat... a lényeg, hogy stílusos legyen és jól érezd magad benne. 

Elég volt már abból, hogy a magazinok és televíziós műsorok megmondják, mit és hogy takarjunk el magunkon ahhoz, hogy szépek legyünk. Egy nagy frászt! 

Sokkal szabadabb vagyok azóta, hogy nem azt lesem (állandóan), hogy ki mit hív előnytelennek. Kilátszik a combom? Szép a formája, nem probléma. Kiemeli a hasam? Az is szép, ez sem gond. Szabadon reng a karom? Nem szeretem túlzottan, de ez is hozzám tartozik, és senkinek a kedvéért nem veszek fel hosszú ujjú felsőt nyáron.

Ez vonatkozik a bikinire is, de erről már írtam. Igenis mutassuk meg magunkat! Sok pasinak tetszik ez, mi pedig barnulhatunk és élvezhetjük a vizet. :)

Az a lényeg, hogy kényelmesnek érezzük a ruhát és NEKÜNK tetsszen. Semmi más. 

Hoztam pár képet bizonyításképp, melyek mutatják, hogy milyen elavultak ezek az úgy nevezett öltözködési szabályok. (A végén két meglepetésképpel rólam.) LE A KORLÁTOKKAL!

blogracroptop.jpg

blogruhacsíkos.jpg

blogruharózsaszín.jpg

blogracsíkos.JPG

blograblondie.jpg

blogme.jpg

blogme2.jpg

blograruha_1376162897.jpg_500x665

Íme a tökéletes példa arra, hogy mennyire nem igaz, hogy egy duci nő nem vehet fel csíkos vagy testre simuló ruhát.. 

Bár nálunk is lennének ilyen jó cuccok! :(

fat.acceptance 2013.08.10. 13:00

beharangozó

Sziasztok!

Arról már sok helyen olvashattunk, sokat hallhattuk, miért nem tartja valaki szépnek, kívánatosnak a kövér nőket.
Itt az ideje, hogy a másik oldalnak is szót adjunk!

Készülőben van egy bejegyzés arról, hogy akik szeretik, miért szeretik a kövér nőket és a hurkákat. :) 
Izgatottan várom a végeredményt, ezért muszáj volt megosztanom a hírt a folyamatról. :)

Van egy kérdéssorom, aki esetleg válaszolna rá, vagy tud olyat, aki válaszolna, írjon privátban!

A közfelfogásról egyetlen dolgot lehet biztosan állítani: változik. 


A közfelfogás szerint kövérnek lenni rossz és egészségtelen. Persze ilyenkor nem veszik figyelembe, hogy nagyon sok más minden lehet rossz és egészségtelen. A kövér ember biztos beteg és rengeteg egészségügyi problémája van. Ezt a kijelentést inkább közhiedelemnek nevezném... Ebből következik, hogy egyesek csőlátással megáldva olyasmiket állítanak, amire nem lehet kapacitásuk. Például, hogy ha valaki most 90 kiló, akkor ha megpróbálja elfogadni magát, pár éven belül ágyhoz kötött lesz, annyira elhízik. Mintha csak a két véglet létezne, az "átlag" és a mozdulni képtelenség. Pedig az embernek van egy adott súly, amit viszonylag könnyen tud tartani, anélkül hogy az egész élete megkeseredett harc lenne. Ami azt jelenti, hogy valaki leélheti az egész életét egészségesen és 90 kilósan. 
Az ilyen embereket arra is figyelmeztetném, hogy egy ember adott fizikai állapotából nem dönthetik el, hogy az illető hízóban vagy fogyóban van. Lehet, hogy 60 kiló volt egy éve, lehet, hogy 150. Az illető csak annyit lát, amennyi éppen az ember. Viszont súlyos lelki következményei lehetnek a kirekesztett egyénre nézve, ha az aktuális súlyából ilyen messzemenő következtetéseket vonnak le. Ha valaki küzd egy éve és rengeteget fogyott, azt visszaveti, ha azért, mert még mindig mondjuk 100 kiló körül van, azzal támadják, hogy biztos zabál és lusta, nem csinál semmit. Ha pedig valaki éppen meghízott, és mondjuk egy kemény időszakon van túl, tegyük fel, hogy gyászol... Annak sem segít semmit az ilyesfajta támadás, lenézés. Mélyebbre taszítja. Ne ítélkezzünk elhamarkodottan.

Sokan azzal próbálják takarni az intoleranciájukat, hogy a közfelfogásra fogják érzéseiket. Mégpedig, hogy  ez vagy az a többség szerint a normális és elfogadott. Azonban nem csak a többségi társadalom létezik. Mind különbözünk, de mind emberek vagyunk. Ezért bizonyos gyűlöletet a vallásra, a közfelfogásra, esetleg az evolúcióra fogni teljesen értelmetlen és álszent dolog. Az ember ha már utál valakit/valamit, vállalja érte a felelősséget, vállalja, hogy megmondhatják neki, hülyeség amit gondol.

Hihetetlen, hogy ez az ország mennyire tesped a gödörben. Mennyire nincsenek készen az emberek a toleranciára... Rengetegen mutogatnak a másikra, hogy ő ezért rossz, az meg azért. Az általános hangulat negatív. Miért? Mert a gyűlölködők saját problémáik elfedése érdekében kipécéznek olyan egyedeket, akikben bármi eltérés van a fehér, heteroszexuális, keresztény és átlagos testalkatú embertől. Miközben a világ halad előre és azok a társadalmak, nemzetek, ahol elfogadják egymást, sokkal boldogabbak. A gyűlölködők az utálat alanyát is frusztrálttá tehetik, miközben az illető nem tesz ellene semmit. Joggal érezheti tehát, hogy oktalanul lett kipécézve, nem tett semmit, mégis utálják. Így oda-vissza negatív érzéseket generál csak az utálat. Akik pedig nem elég szerencsések, a kirekesztés áldozataként olyan tettekre is vetemedhetnek, amikkel csak erősebb utálatot váltanak ki.

Közfelfogásra vagy egyébre hivatkozva utálkozni tehát teljesen felesleges. Kell egy alapvető tolerancia embertársaink irányába, ahhoz, hogy békésen egymás mellett tudjunk élni. Soha nem lesz mindenki egyforma, semmiben. Mindig lesznek melegek, buddhisták, zsidók, cigányok, kövérek, nagyon soványak, nagy orrúak, elálló fülűek stb. Ezért aki bárkit azért utál, mert különbözik, soha nem fog megnyugodni. Az utálat negatív energiákat termel. Mindig ideges lesz és frusztrált, amiért másféle emberek is vannak. A másféle emberek pedig frusztráltak lehetnek attól, hogy a másféleségük mást zavar. 

Hát nem tűnik fel, hogy ez milyen értelmetlen? Egymást nyomjátok le a gödörbe! Álljatok már le vele! Tolerancia, emberek! 

Visszatérve a kezdő gondolatra, a közfelfogás változik. Mindig. Régen ugye tiltották a zsidó-keresztény közti házasságot. Vagy a nőknek nem volt szavazati joguk, nem tanulhattak, nem dolgozhattak. A rabszolgaság bevett szokás volt. Nagyon sok ilyen van, ami mára teljesen ellentétes lett a közfelfogással. 

Miért ne lehetne ebben is változni? Miért kell másokat a külseje (nemi identitása, szexuális orientációja, vallása, etnikuma) alapján megítélni és elítélni? Egy idegen embert nem érdekel a másik idegen egészsége. (Ez a másik, amivel az intoleranciát elfedik, hogy szerencsétlen dagadt egészsége...aha, persze.) Tudom, hisz engem sem érdekel. Nem érdekel, ha olyat látok az utcán, ami nem tetszik. Nem vágok rá pofákat, nem szólok be neki. Mi közöm van hozzá? Úgy öltözik, ahogy neki tetszik. Az én életemre ez semmilyen hatással nincs.

A másik amit nem értek. Miért éreznek emberek késztetést arra, hogy azzal foglalkozzanak, amit utálnak? Én ha valamit nem szeretek, nem megyek az illető dolog/személy honlapjára, nem pocskondiázom, nem kiáltom ki aberrált állatnak azt, akit nem szeretek. Egyszerűen nem foglalkozom vele.

A közfelfogáson tehát lehet és kell változtatni. Nem elfogadható az, hogy egyes társadalmi rétegek kevésbé érezzék magukat a társadalom hasznos tagjának olyanok miatt, mint a külseje vagy a szexuális orientációja. Egy boldogtalan nemzet nem lehet sikeres. 

Tegyünk egymás boldogságáért, legyünk toleránsak!

img_20130724_142144_1375373567.jpg_1944x2592

... újabb kép a nyaralásról. :)

ginujhajblog_1375280949.jpg_238x384

Manapság egyre többet találkozom ezzel a hozzáállással. Megvetik azt, aki nem szeret sportolni, akinek nem az a fő hobbija, hogy izzad 1-2 órán keresztül.

Nem értem, miért ez a lenézés, miért ez az ellenszenv. Attól, hogy nekem más a hobbim, más dolgokat szeretek csinálni, miért kellene kevesebbre tartani engem?

Mindenki mást szeret csinálni. Másban leli az örömét. Az emberek különbözőek. Ezt bizony el kéne fogadnia annak, aki eddig nem tette, különben sanyarú élete lesz, mivel soha nincs olyan, hogy a másik pont azt szereti és tartja értékesnek, amit ő maga is. Én is elfogadom, ha valaki szeret sportolni, mert az az ő élete. Örülök, hogy talált valamit, amit szívesen csinál. Így kéne hozzáállni mindenkinek a másikhoz. Neki az a hobbija, nekem ez, a harmadiknak amaz. Mind megfér egymás mellett.

Ráadásul az egész annyira álszent! Aki vékony, de nem sportol, és esetleg olyan mázlista is, hogy zabálhat akármennyit, nem hízik... azt nem ítélik el. Elvégre vékony, akkor mindent jól csinál, nyilván. Pedig lehet hogy a veletek szemben utazó vékony ember sem szereti a sportot, sőt, nálam is jobban ódzkodik tőle. De biztosan tudom, hogy őt nem vetnék meg zsigerből. Mert vékony, tehát neki szabad zabálnia, szabad utálnia a sportot.

Kettős mérce. Ami az egyik embert szánalmassá teszi ezen egyedek szemében, attól más nem lesz az. Miért? Mert vékony.

Nézzetek magatokba egy kicsit! Nem attól lesz valaki értékes, hogy sportol. Az ember értékét nem a hobbija határozza meg. A vékony ember sem értékesebb azért, mert sportol. És én sem vagyok kevésbé értékes amiatt, hogy nem sportolok.

Marciellino 2013.07.27. 19:54

Itt Marciellino

 

IMG_20130724_142358.jpg

Helló mindenkinek!
A blogíró hölgy az egyik legjobb barátnőm, akit pont olyan alakkal és pont annyi kilóval szeretek, ahogy éppen van. Segíteni akarok megmutatni Neki és Nektek - mindenkinek -, hogy igenis sok elfogadó ember él a nagyvilágban, aki nem értetlenkedik, kezel másokat rosszindulattal és ítéli meg előre embetársait holmi külsőségek alapján. Éppen ezért a jövőben néha az én kisebb szösszeneteimet is olvashatjátok majd a blogon, és csak annyit ígérhetek, hogy őszinte leszek.

IMG_20130724_150120.jpg

hotboat_1374881529.jpg_960x640

Imádom a Balatont!

süti beállítások módosítása