A közfelfogásról egyetlen dolgot lehet biztosan állítani: változik. 


A közfelfogás szerint kövérnek lenni rossz és egészségtelen. Persze ilyenkor nem veszik figyelembe, hogy nagyon sok más minden lehet rossz és egészségtelen. A kövér ember biztos beteg és rengeteg egészségügyi problémája van. Ezt a kijelentést inkább közhiedelemnek nevezném... Ebből következik, hogy egyesek csőlátással megáldva olyasmiket állítanak, amire nem lehet kapacitásuk. Például, hogy ha valaki most 90 kiló, akkor ha megpróbálja elfogadni magát, pár éven belül ágyhoz kötött lesz, annyira elhízik. Mintha csak a két véglet létezne, az "átlag" és a mozdulni képtelenség. Pedig az embernek van egy adott súly, amit viszonylag könnyen tud tartani, anélkül hogy az egész élete megkeseredett harc lenne. Ami azt jelenti, hogy valaki leélheti az egész életét egészségesen és 90 kilósan. 
Az ilyen embereket arra is figyelmeztetném, hogy egy ember adott fizikai állapotából nem dönthetik el, hogy az illető hízóban vagy fogyóban van. Lehet, hogy 60 kiló volt egy éve, lehet, hogy 150. Az illető csak annyit lát, amennyi éppen az ember. Viszont súlyos lelki következményei lehetnek a kirekesztett egyénre nézve, ha az aktuális súlyából ilyen messzemenő következtetéseket vonnak le. Ha valaki küzd egy éve és rengeteget fogyott, azt visszaveti, ha azért, mert még mindig mondjuk 100 kiló körül van, azzal támadják, hogy biztos zabál és lusta, nem csinál semmit. Ha pedig valaki éppen meghízott, és mondjuk egy kemény időszakon van túl, tegyük fel, hogy gyászol... Annak sem segít semmit az ilyesfajta támadás, lenézés. Mélyebbre taszítja. Ne ítélkezzünk elhamarkodottan.

Sokan azzal próbálják takarni az intoleranciájukat, hogy a közfelfogásra fogják érzéseiket. Mégpedig, hogy  ez vagy az a többség szerint a normális és elfogadott. Azonban nem csak a többségi társadalom létezik. Mind különbözünk, de mind emberek vagyunk. Ezért bizonyos gyűlöletet a vallásra, a közfelfogásra, esetleg az evolúcióra fogni teljesen értelmetlen és álszent dolog. Az ember ha már utál valakit/valamit, vállalja érte a felelősséget, vállalja, hogy megmondhatják neki, hülyeség amit gondol.

Hihetetlen, hogy ez az ország mennyire tesped a gödörben. Mennyire nincsenek készen az emberek a toleranciára... Rengetegen mutogatnak a másikra, hogy ő ezért rossz, az meg azért. Az általános hangulat negatív. Miért? Mert a gyűlölködők saját problémáik elfedése érdekében kipécéznek olyan egyedeket, akikben bármi eltérés van a fehér, heteroszexuális, keresztény és átlagos testalkatú embertől. Miközben a világ halad előre és azok a társadalmak, nemzetek, ahol elfogadják egymást, sokkal boldogabbak. A gyűlölködők az utálat alanyát is frusztrálttá tehetik, miközben az illető nem tesz ellene semmit. Joggal érezheti tehát, hogy oktalanul lett kipécézve, nem tett semmit, mégis utálják. Így oda-vissza negatív érzéseket generál csak az utálat. Akik pedig nem elég szerencsések, a kirekesztés áldozataként olyan tettekre is vetemedhetnek, amikkel csak erősebb utálatot váltanak ki.

Közfelfogásra vagy egyébre hivatkozva utálkozni tehát teljesen felesleges. Kell egy alapvető tolerancia embertársaink irányába, ahhoz, hogy békésen egymás mellett tudjunk élni. Soha nem lesz mindenki egyforma, semmiben. Mindig lesznek melegek, buddhisták, zsidók, cigányok, kövérek, nagyon soványak, nagy orrúak, elálló fülűek stb. Ezért aki bárkit azért utál, mert különbözik, soha nem fog megnyugodni. Az utálat negatív energiákat termel. Mindig ideges lesz és frusztrált, amiért másféle emberek is vannak. A másféle emberek pedig frusztráltak lehetnek attól, hogy a másféleségük mást zavar. 

Hát nem tűnik fel, hogy ez milyen értelmetlen? Egymást nyomjátok le a gödörbe! Álljatok már le vele! Tolerancia, emberek! 

Visszatérve a kezdő gondolatra, a közfelfogás változik. Mindig. Régen ugye tiltották a zsidó-keresztény közti házasságot. Vagy a nőknek nem volt szavazati joguk, nem tanulhattak, nem dolgozhattak. A rabszolgaság bevett szokás volt. Nagyon sok ilyen van, ami mára teljesen ellentétes lett a közfelfogással. 

Miért ne lehetne ebben is változni? Miért kell másokat a külseje (nemi identitása, szexuális orientációja, vallása, etnikuma) alapján megítélni és elítélni? Egy idegen embert nem érdekel a másik idegen egészsége. (Ez a másik, amivel az intoleranciát elfedik, hogy szerencsétlen dagadt egészsége...aha, persze.) Tudom, hisz engem sem érdekel. Nem érdekel, ha olyat látok az utcán, ami nem tetszik. Nem vágok rá pofákat, nem szólok be neki. Mi közöm van hozzá? Úgy öltözik, ahogy neki tetszik. Az én életemre ez semmilyen hatással nincs.

A másik amit nem értek. Miért éreznek emberek késztetést arra, hogy azzal foglalkozzanak, amit utálnak? Én ha valamit nem szeretek, nem megyek az illető dolog/személy honlapjára, nem pocskondiázom, nem kiáltom ki aberrált állatnak azt, akit nem szeretek. Egyszerűen nem foglalkozom vele.

A közfelfogáson tehát lehet és kell változtatni. Nem elfogadható az, hogy egyes társadalmi rétegek kevésbé érezzék magukat a társadalom hasznos tagjának olyanok miatt, mint a külseje vagy a szexuális orientációja. Egy boldogtalan nemzet nem lehet sikeres. 

Tegyünk egymás boldogságáért, legyünk toleránsak!

A bejegyzés trackback címe:

https://embracethefat.blog.hu/api/trackback/id/tr655443458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fat.acceptance 2013.08.03. 12:01:12

@Marciellino: <3 Ezt úgy veszem, hogy tetszett. :D

PrettyWitch 2013.08.03. 15:06:41

A toleranciával, utálattal kapcsolatban írtakkal egyetértek, amit a közfelfogásról írsz, az viszont csúsztatás. Egy dolgot emelnék ki, mert hajlamos vagy állandóan lesöpörni az asztalról: az egészség.

A kövérség orvosilag bizonyítottan egészségtelen. Bizonyított tény, nem pedig vélemény. (Ha nem hiszed el, ajánlom, beszélgess el egy belgyógyásszal, akiben megbízol.)

Ha huzamosabb ideig jelentős túlsúlya van valakinek, akkor az szív- és érrendszer problémákhoz, magas vérnyomáshoz, érszűkülethez, cukorbetegséghez vezethet. És erre nem érv, hogy NEKED rendben van MOST a vérképed, mert nem erről van szó. 21 évesen a szervezeted még sok minden korrigál, amit 10 év múlva már nem fog...

Engem nem érdekel, hogy milyen a külsőd, de az igenis fontos, hogy ha ezzel a bloggal meg akarsz szólítani más túlsúlyos embereket, ne eufemizálj. Az elhízás - ugyanúgy, mint pl. a dohányzás vagy a stresszes meló (és mindegyik ellen lehet tenni) - egészségügyi problémákat okozhat. Ezt nem szabad elhallgatni akkor sem, ha valaki amúgy boldog egy 120 kg-s testben.

Még egy dolog: a kritika. Ha valaki blogot ír, és igen markáns véleménye van egy érzékeny témáról, az bizony ezáltal vállalja, hogy másnak is lesz véleménye, és nem feltétlenül fog egyezni a szerzőével. Lehet erre mondani, hogy akkor minek jött ide olvasni, de olvasni, kommentelni, véleményt mondani az olvasónak ugyanúgy szíve joga, mint a bloggernek.

Meg kellene tanulni észérvekkel, értelmesen vitatkozni, nem pedig "te ezt úgysem érted, nem ismersz engem" válaszokkal dobálózni, mert annak semmi értelme. Különösen akkor, ha jogásznak készülsz, hiszen erre a képességedre a későbbiekben komoly szükséged lesz.

És még egy (hiába, gondolatébresztőnek jó volt az írás): ha valaki valamiben eltér az átlagtól, és ezt fennen hirdeti, vállalja, az számítson a valós életben is a kritikára. Vagy nem kell mellet döngetve kiállni a nyilvánosság elé, vagy el kell viselni az ezzel járó következményeket. Pl. ha valaki 100+kg-s létére öt számmal kisebb ruhákat hord (és ne vedd magadra, nem rád célzok), az bizony nevetséges. Vagy ha egy pár a metrón mindenki előtt nyalja-falja egymást, azt megbotránkoztató. Ilyen a társadalom értékítélete, ami ugyan változik, de generációkon átívelve. Te nem tudod megváltoztatni, úgyhogy vagy elviseled, vagy magadon változtatsz.

Ha meglátok egy kövér embert, nekem amúgy nem az az első gondolatom, hogy milyen ronda, hanem hogy úgy megadnám neki a lipid ambulancia telefonszámát, ahol nekem is segítettek. Neked is szívesen megadom, de tukmálni nem akarom.

fat.acceptance 2013.08.03. 15:11:45

@PrettyWitch: de akkor sem evidens, h biztos beteg, ha dagadt. en sem vagyok az, ismerek masokat is. az sem ezerfix, h beteg lesz. nagymamam 70 eves, makk egeszseges, es egesz eleteben akkora volt, min en. a csolatassal van a baj. nem azt mondom, h nem okozHAT gondot.csak azt, h nem kotelezo. ha odafigyel az ember, meg lehet elozni. en se eszek cukrosat...

PrettyWitch 2013.08.03. 15:31:57

@fat.acceptance: Ez olyan érvelés, mint hogy a "nagyapám egész életében bagózott, és mégse lett tüdőrákja"... Ahogy írtam, meg kellene tanulni észérvekkel vitatkozni, nem pedig hülyeségekkel dobálózni, mert ennek így kb. semmi értelme. Egyszer már kértem, hogy próbálj meg úgy reagálni, hogy gondolkozol, mielőtt írsz, értelmezve átolvasva, amire válaszolsz, mert most sem sikerült. Tényleg kíváncsi lennék arra, hogy ebben a témában egy értelmes vita hova vezethetne, de nem akarsz (tudsz?) partner lenni :(

Érdemben: nem az a baj, hogy cukrosat eszel, és itt látszik, hogy hová süllyedt a biológiaoktatás... Az a baj, hogy a belső szerveid is elzsírosodnak, aminek eredményeként nem fognak megfelelően funkcionálni: az erek szűkülnek, a májenzimek megbolondulnak a zsírmájtól és sorolhatnám. A térded, csípőd megfájdul attól, hogy több súlyt kell cipelnie, mint amennyire a természet szánta. És sorolhatnám... de ne nekem hidd el, tényleg beszélj egy belgyógyásszal!

"ha odafigyel az ember, meg lehet elozni" - ez a kulcsmondat. De az odafigyelés nem azt jelenti, hogy nem eszel cukrosat, hanem hogy megszabadítod a szerveidet a lerakódott zsírrétegtől egészséges étkezéssel és megfelelő mozgással, de az étkezés a kulcs, különösen, ha nem szeretsz mozogni (egyébként a fogyás úgyis fogja magával hozni a mozgást, mert ahogy alakulsz, szeretnél majd feszesebb is lenni, és belső indíttatásból elkezdesz valamit csinálni; most még amúgy is túl nagy a súlyod az úszáson kívül bármihez, szóval erre egyelőre ne stresszelj rá).

Amúgy ha a cukros ÉS zsíros ételeket elkezded mellőzni, odafigyelsz a minőségre ÉS a mennyiségre, akkor az önmagában elég a fogyáshoz.

OkozHAT vagy okoz: fogalmazzunk úgy, hogy az esetek nagy százalékában okoz. És ha tudom, hogy pl. ha egy utcában minden 4. nőt megerőszakolnak, nyilván nem megyek arra. Ugyanez a túlsúllyal is: ha tudom, hogy pl. 25% esélyem van a II. típusú cukorbetegségre, de tehetek ellene, nyilván tenni fogok.

fat.acceptance 2013.08.03. 15:39:13

@PrettyWitch: rendben.viszont erre megvan mar hatmillio oldal, blog, media, minden kutyafule. van, aki nem tud valtoztatni. nekik is kijar a boldogsag. van, aki meg nem mer. nekik is elobb stabilnak kell lenniuk ahhoz,h.tudjanak valtoztatni. nekem ahhoz kell, h a valtozas tartos maradjon. az onszeretet az alapja mindennek. aki nem stabil, hanem depis es labilis, az nem szabadulhat a kaja fogsagabol.vagy visszaesik,mint en.ezt akarom elkerulni. olyan allapotokat kell elernem a lelkemben, h ne menjen pocsekba a befektetett munka. stabilitas. es masnak is segit ez a blog. ugyhogy kerlek fogadd el, h nekem ez az ut vezet a valtozashoz. es hidd el, az egeszsegugyi dolgokkal mindenki tisztaban van. mast se mondanak nekunk allandoan,mindenhonnan. de nem segit, kontraproduktiv. nem rad mondom, de sokszor lenezessel parosul. a delikvens elszomorodik, eszik.....es igy tovabb.a tamogatas, megertes, szeretet az alapja annak, h.tudjon valaki valtoztatni. anelkul vagy nehez v nem sikerul.

PrettyWitch 2013.08.03. 15:51:11

@fat.acceptance: A lelki részéhez annyiban nem tudok hozzászólni, hogy nekem az önbizalmam, önbecsülésem nem változott sem a fogyástól, sem a hízástól, mivel magamat nem a külsőmmel definiáltam. De tudom, sokan mesélték, hogy teljesen kicserélődtek, miután lefogytak, sokkal boldogabbak lettek - a magam részéről mondjuk ezt sem igazán értem.

Ha jól olvasom, elkezdtél egy terápiát szakemberrel. Ez egy nagyon jó lépés volt, és szurkolok, hogy segítsen.

A blog viszont szerintem nem segít, legalábbis nem a jelenlegi tartalommal. A blogod célja az, hogy elfogadd a kövérséged, de nem erről írsz - nem arról, hogy pl. hogy dolgoztad fel azt, amikor nem fértél bele egy ülésbe (engem pl. ez anno nagyon megviselt) -, tehát nem arról írsz, hogy a problémákat hogyan tudod, hogyan lehet feldolgozni, hanem képekkel, szövegekkel sokkolsz, elvárnád, hogy másoknak tetsszen az a kép, amit látnak, amit igazából te sem fogadsz el (hiszen ezen dolgozol) és ezáltal elfogadnád te is magad. De mivel a többségnek sajnos nem tetszik, a célodtól - hogy ezáltal jobban elfogadd magad - csak távolabb kerülsz a kritikákkal. Kicsit zavaros, de remélem, érthető volt :)

Próbálj meg szerintem valami más irányt itt, ami tényleg segíthet az önszeretetben. A pszichológus (pszichiáter?) egészen biztosan ebben is tud majd tanácsot adni.

fat.acceptance 2013.08.03. 15:59:12

@PrettyWitch: nem fordult elo velem ilyen. de koszi a tanacsot amugy, jo otlet ilyen hogy birkoztam meg valamivel.temat irni. amikrol irok, azert vannak, h akik nalam is rosszabb helyzetben vannak, lassak, h nem csak az elitelo velemeny.letezik, hanem az elfogadas is. az ellenkezojet tok elfogadott barhol hangoztatni.... a kepel pedig azert vannak, h jobban fel tudjam vallalni magam. ha eleh bator vagyok feltenni egy kepet, remelhetoleg nem lesz tobb olyan h pl. azert nem megyek egyetemre, mert felek es szegyellek.megjelenni a csoptarsaim elott...erre trenirozom magam, ebben akarik segiteni masnak, aki.meg igy erez. nem varim el h tetsszen mindenek(amit igen, h a nem tetszes miatt ne mocskolodjanak), hanem elobbiben akarok segiteni a velem egy cipoben jaroknK. a megoszto temak is azert vannak... h ha mar az elutasitas ott van mindenhol, jelenjen meg az elfogadas is. adjon remenyt annak, akinek kell! nem uszitani, sokkolni akarok, hanem.segiteni

PrettyWitch 2013.08.03. 16:12:57

@fat.acceptance: Szerintem a képekkel ezt a célod nem tudod elérni, mert más a közeg.

Ráadásul a képekből és pár bejegyzésből nem az jön le, hogy nem tudod vállalni magad, hanem pont egyfajta exhibicionizmus, büszkeség a jelenlegi külsődre, és ez az, ami többeknél kicsapja a biztosítékot.

Egy középút egészségesebb lenne neked is, és azoknak is, akiknek segíteni szeretnél. Mert ha a blogodat olvassák, a kommenteket is olvassák, és ott megint azzal szembesülnek, hogy ez nem jó.

Ha viszont vállalod az esendőségedet, és nem vörös posztót tartasz a tömeg elé, a kommentelők is segítőbbek lesznek, és a sorstársak is meg mernek majd szólalni.

Pl. nem büszke strandolós képekkel feszítesz, hanem olyan ruhákban, ami szerinted neked és a sorstársaknak előnyös, rögtön kevesebb a kritika. Vagy ha kiteszel egy bikinis képet, de elmondod, hogy mennyi küzdelem előzte meg benned azt, hogy ki merj így menni a strandra, megint nem azok a kommentelők lesznek többségben, aki szerint el kellene bújnod egy barlangban :) És akkor nem arról kell majd vitatkozni, hogy 3 vagy 4 hurkád van-e adott helyeken, hanem pl. hogy hol lehet olyan fürdőruhát, bikinit találni, ami ilyen súly mellett is előnyös.

És - bár úgy tűnik, ide eljutottunk végre, aminek tényleg nagyon örülök - ne vegyél személyes támadásnak minden kritikát, hanem vedd észre benne a segítő szándékot is! Én úgy láttam, voltak páran, akik normálisan kommenteltek, de te rögtön támadtál, mint a sündisznó, ha megsimogatják :) aztán persze a válaszok már nem voltak kedvesek, és elfajult a dolog. Pedig jó kis párbeszédek alakulhattak volna ki.

Mennem kell, ébred a pici.

Hitetlen Hihetetlen 2013.08.03. 16:41:32

SZERETNÉM ELŐSZÖR IS ELMONDANI, HOGY MÉLYEN KIREKESZTVE ÉS DISZKRIMINÁLVA ÉRZEM MAGAM AMIÉRT A POSZTOLÓ LETILTOTTA A HOZZÁSZÓLÁSAIMAT! MIFÉLE SZÓLÁSSZABADSÁG ÉS TOLERANCIA EZ KÉREM?
ELNYOMNAK! ELNYOMNAK!

Na, megint jó nagy blődséget és bemagyarázást sikerült az emberek arcába tolnod. Még megtoldhattad volna egy csüngő hasú fotóval is, persze az "önelfogadásodért".

Mielőtt elolvasnám a többi hozzászólást, lássuk ezt azt egész irományt darabjaira bontva.

"A kövér ember biztos beteg és rengeteg egészségügyi problémája van. Ezt a kijelentést inkább közhiedelemnek nevezném... Ebből következik, hogy egyesek csőlátással megáldva olyasmiket állítanak, amire nem lehet kapacitásuk."

Ez az egyik általad sokat ismételgetett bemagyarázás amitől felmegy bennem a pumpa. Még talán nincs bajod, de lesz. Ha azt hiszed a toleranciád felülírja az orvostudományt, tévedsz. De ezt már sokan leírták itt, sokszor, kár hogy nem fogod fel.

"Sokan azzal próbálják takarni az intoleranciájukat, hogy a közfelfogásra fogják érzéseiket."
"Hihetetlen, hogy ez az ország mennyire tesped a gödörben. Mennyire nincsenek készen az emberek a toleranciára..."

Igen, pontosan. Mert kövérnek lenni visszataszító és pont. Az egész világon mindenhol az, nem kell ebbe a magyarság szomorú sorsát belemagyarázni. Éltem már külföldön, hosszabb ideig, tőlünk nyugatra is ugyan az a közvélemény (sőt, talán nagyobb az utálat, hiszen nyugatra a kövérek orvosi ellátására is többet költ az állam, hiszen ott már annyian vannak, hogy muszáj).

"Visszatérve a kezdő gondolatra, a közfelfogás változik. Mindig. Régen ugye tiltották a zsidó-keresztény közti házasságot. Vagy a nőknek nem volt szavazati joguk, nem tanulhattak, nem dolgozhattak. A rabszolgaság bevett szokás volt. Nagyon sok ilyen van, ami mára teljesen ellentétes lett a közfelfogással."

Ez a fenti pár sor tökéletes mutatója a tájékozatlanságodnak és ostobaságodnak, valamint annak, hogy soha nem vettél még a kezedbe történelemkönyvet és/vagy újságot.
A zsidó-keresztény házasságról... eszedbe sem jut, hogy talán a két fél közt egyszerűen nem kívánatos ez? Egyrészt egy zsidó fiú nem biztos h szívesen venne feleségül egy nem zsidó lányt, mert a törvényeik értelmében a gyerekük már nem lenne zsidó. Egy gyakorló keresztény sem biztos hogy szívesen választana zsidó párt (akárhogy is szépítjük, ők feszítették meg Jézust).
Női szavazati jog, rabszolgaság... miben is érintik vagy érintették ezek a magyar társadalmat?

"Miért ne lehetne ebben is változni? Miért kell másokat a külseje (nemi identitása, szexuális orientációja, vallása, etnikuma) alapján megítélni és elítélni? "

Ez a legszebb amit leírtál, komolyan.
Ez mutatja igazán, hogy micsoda gyökér vagy.
Hiába próbálod magadra húzni a "legyetek toleránsak a kisebbségekkel" köpenyt, nem férsz alá (szó szerint sem, muhaha). Véss valamit sz eszedbe. Te, mint egy dagadt lusta disznó NEM képviselsz kisebbséget. Egy cigány nem tehet arról hogy minek született (legyen bármi is a véleményem róluk), ahogy egy meleg vagy zsidó sem. TE viszont tehetsz arról hogy kövér vagy, mert ez nem a születésedből, hanem az életmódodból ered, és csak magadnak köszönheted, éppen ezért megvetendő. Az általad megnevezett etnikumok is undortónak találnának, menj csak végig a bikinidben egy cigánytelepen, vagy egy zsidó környéken. Ugyan azokat a beszólásokat fogod kapni, mind azoktól az általad annyira megvetendő keresztény, fehér heteróktól.

"Tegyünk egymás boldogságáért, legyünk toleránsak!"

Egyébként könnyekig meghatódtam, és komolyan mondom ha elküldenéd ezt a remekbe szabott, nagy erejű írást a közel keletre, a zsidók és a palesztinok rögvest letennék a fegyvert és egymás nyakába borulnának. Szerintem még a béke Nobel díjat is megkapnád. Csak kezdj el fogyózni hogy mégse dagadt disznóként kelljen a díjátadóra menned.

Overall:
Helyesírás: 3
Fogalmazás: 2
Témaválasztás: 1
Gyakorolj még dagi.

fat.acceptance 2013.08.03. 19:21:15

@Hitetlen Hihetetlen: koszi a hozzaszolast. iskolapeldaja vagy annak, hogy miert irtam a postot :)

fat.acceptance 2013.08.03. 19:23:47

@PrettyWitch: a modszerek nem veletlen ilyenek, teljes pozitivitast szeretnek sugarozni, mert ez elsosorban azoknak szolna, akiknek erre van szuksege :) mashol ez mukodik, sok ilyen van angolul, es nem mas a.modszere. sajnos itt nem eleg civilizaltak :( ami illik, atgondolom es megfogadom, koszi a tippeket, epito jellegu kritikat!

shole 2013.08.03. 19:33:37

Én is duci vagyok. Szeretnék fogyni, mert amikor vékonyabb voltam, szebbnek éreztem magam, és olyan céljaim vannak, amikhez kell az állóképesség...

De...

Én sem hiszek abban, hogy az egészség a testsúlytól függene. Számos duci embert ismerek, köztük az idősebb korosztályból is, és nem rosszabb az egészségük, mint vékony társaiknak. Kedvencem az a falusi bácsi, aki 40 kiló plusszal élte le az életét, 90 évesen még szinte napi szinten tevékenykedett a kertben, és végül 94 évesen halt meg.

De még ha - tegyük fel a példa kedvéért- Nektek van igazatok, és adott egy 25 éves 30 kg súlyfelesleggel rendelkező ember - aki emiatt nem depressziós, elfogadja magát és mások elfogadják és boldog párkapcsolatban él valakivel, akinek ő éppen ezzel az alkattal vagy alkattól függetlenül, de az egész lénye szép... Tényleg azért kellene sporttal és diétával kínoznia magát, egész életében, mert így 25%-kal kevesebb esélye van arra, hogy 40 év múlva elkap valami betegséget, és gyógyszert kell rá szednie, ne adj Isten nem 80, hanem 75 évig él? Nekem őszintén szólva csak emiatt nem érné meg. Írom ezt úgy, hogy nekem egyéb okból szükségem van a vékonyabb testre, és teszek is érte, és én speciel több sportot is élvezettel űzök.

A közfelfogás pedig igenis változik. Ma a vékony nőket, férfiakat tekintjük szépnek.De nézzétek meg a willendorfi Vénuszt, vagy egy barokk akt telt idomait. Akkor az volt guszta, szép, kívánatos.

Mellesleg ma is vannak emberek - mivel ízlések és pofonok - akiknek a duci tetszik.

fat.acceptance 2013.08.03. 21:30:32

@shole: koszi :) ea sok sikert a fogyashoz, allokepesseghez!

cxc 2013.08.06. 16:10:03

Vannak dolgok amiket nem lehet megváltoztatni. Ahogy te is mondod : " Mindig lesznek melegek, buddhisták, zsidók, cigányok, kövérek, nagyon soványak, nagy orrúak, elálló fülűek stb"
és mindig lesznek intoleránsak. A lényeg ebben épp az, hogy a társadalom nagyobbik része toleráns, hisz vannak és itt élnek köztünk "melegek, buddhisták, zsidók, cigányok, kövérek, nagyon soványak, nagy orrúak, elálló fülűek" tehát elitélni egy olyan társadalmat amely javarészt toleráns elég intoleráns dolog. Nem mondom, hogy tolerálni kell az intoleranciát de elvben egy igazán toleráns azt is elfogadja. Fura dolgok ezek.

fat.acceptance 2013.08.06. 16:15:02

tolerancia a kiemeltek elfogadasa. azon dolgok elfogadasa, amik az ember erteket nem befolyasoljak. de ha valaki intolerans, utalkozik a kiemelt dolgok miatt, AZ szamit az ember ertekesseget nezve. attol o nem jo ember, ezert nem kell kotelezoen elfogadni. mert az mar olyan belso(!) tulajdonsag, amit 1000%ig csak az ember maga valaszt. a tolerancia nem foglalja.magaban h az intoleranciat is el kell fogadni...

cxc 2013.08.06. 16:21:55

Tehát tolerancia is intolerens, mert van olyan dolog amit nem foglal magába és kirekeszt.

fat.acceptance 2013.08.06. 16:27:53

@cxc: de van alapja. belso tulajdonsag alapjan ha valaki szar ember, azt nana h nem birja valaki. az alapintolerancia olyan dolgok alapjan itel el valakit, amitol nem ismeri. a kulso jegyek, vagy h minek szuletik valaki - ez NEM befolyasolja az ember erteket. a belso tulajdonsagok (utalkozas pl.) - befolyasolja az ember erteket.eleg egyszeru a kulonbseg. azert elitelni valakit ismeretlenul, ami az elso csoportba tartozik-- ettol valaki gaz lesz, tehat elitelheto. a tolerancia nem koteles befogadni azt is, ha valaki egy szemet szar alak. intolerancia lenne Hitlert elitelni?

cxc 2013.08.06. 16:58:44

Én elítélem, mert nem mindennel szemben vagyok toleráns. Mint ahogy sok más dolgot is elítélek. Társadalom részeként tarthatsz intolerensnek.Sajnos az előítéleteinket nehéz levetkőznünk. De saját magammal szemben sem vagyok tolerens, mert akkor elfogadnám az életemet, úgy ahogy van. Ezzel viszont lemondanék a fejlődés lehetőségéről. Hisz ha minden szép és jó, miért kellene változtatnom. Pedig az élet változások sorozata. Az elfogadás pedig állandóság.

fat.acceptance 2013.08.06. 17:02:12

nem minden esetben. nalam az elfogadas egy nulladik lepes ahhoz, h tudjak valtoztatni. ha bekeben vagyok magammal, akkor az energiam nem megy el onutalatra. ha pedig nem megy el ra, valtoztatasra tudom forditani.

cxc 2013.08.06. 17:21:50

Szerintem az egyetlen fegyvered akarod legyőzni az önmagad elleni harcban.
Olyannak is tűnik ez, mint a bármire gondolhatsz de ne gondolj a kék elefántra.
Pedig ha az Önutálatot önmagad hasznára fordítod akkor az lesz a fegyvered.

cxc 2013.08.06. 17:24:36

kék elefántos példát úgy értem, hogy

utálom magam

de mondogatom magamnak
elfogadom magam
elfogadom magam
elfogadom magam

de tudom, hogy csak azért mondom mert utálom magam

cxc 2013.08.06. 17:28:01

De semmi közöm hozzá,

ha megugortad ezt a javarészt senkinek sem menő a dolgot (már arra értem, hogy szerintem senki nem fogadja el magát igazán, úgy ahogy van ) akkor ügyes vagy

kiraaaaa 2013.08.06. 22:14:48

@fat.acceptance: de gondolom nagymamád fizikai munkát végzet, dolgozott, mozgott. Te meg ülsz és pötyögsz, vagy olvasol az egyetem miatt.
Engem nem tudsz meggyőzni ezzel a tolerancia dumával, szerintem , te nem vagy toleráns a soványakkal.

fat.acceptance 2013.08.07. 04:03:22

@kiraaaaa: nem :D vegyesz volt, a legtobb munkajat egy teremben ulve vegezte. mi a francert ne lennem tolerans a vekonyakkal? a legjobb baratom is az. nincs semmi bajom a vekonyakkal. csak a hulye embert nem birom. gep elol amugy se latom, ki mekkora....kulonben is, a postban is emlitve van. ez a kommented gyerebbre sikerult az eddigieknel is....;)

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2013.08.17. 21:24:46

Az első osztály mindig párnás:)
süti beállítások módosítása